szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Szólásszabadság ahogy azt a liberálisok szeretik- Balhé lett a német gimnazisták énekéből

Amint az már eléggé közismert, Németországban betiltották Gigi d’Agostino egyik régi slágerét, mert néhány fiatal egy vidéki diszkóban ráénekelte, hogy “Németország a németeké, idegenek kifelé!”. Azonban a tiltás éppen ellenkező hatást váltott ki, ma már egyfajta ellenállási szimbólumként terjed, már az iskolákban is.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Például a brandenburgi Pritzwalk iskolában is, s itt az iskola már bevonta a szülőket és a rendőrséget is, erről ír a nordkurier.de.

Maga az iskola tájékoztatta a szülőket a “borzalmas” tettről, a “renitens” diákok még videót is készítettek a “szörnyűségről”, amit egy tornatermi öltözőben adtak elő.

Az iskola gyorsan reagált, és pénteken értesítette a szülőket. Nyolcadik osztályos tanulókról van szó.

– A perlebergi rendőrséggel folytatott konzultációt követően az iskola büntetőfeljelentést tett. A neuruppini állami iskolahatóságot is tájékoztatták. “A következő héten megbeszéléseket folytatunk az érintett törvényes gyámokkal” – írja Mathias Lemm igazgatóhelyettes. Ezen a héten kell dönteni az “iskolai nevelési és rendi intézkedésekről” is – nyomatékosítják.

Ezt teszi a liberalizmus – A német fiatalok több mit fele súlyosan magányos

Egy afgán migráns megölt egy embert, majd fociszurkolókra támadt Németországban

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55