Ahelyett, hogy a valódi szellemi Hagyományhoz való visszatérést képviselnék, felülvizsgálnák saját formáik érvényességét és az esszencia megőrzésével egy retradicionalizáció menne végbe, ehelyett a romlás gyorsítását választották: azt találta ki Piliscsabán az Aquinói Szent Tamás Akadémia, hogy modernizálja a képzését, mert szerintük fontos az innováció, a technológiai fejlettség és a fenntarthatóság is az emberi kapcsolatok mellett – a vallásoktatásban is. A modern, balliberális erőktől pedig érkezik a dicséret elismerő cikkek formájában…
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Tovább csökken a vallás jelentősége a fiatalok körében, miközben a külvilág is sokat változik, azaz igazítani kell a vallásos képzéseken is: minderre Piliscsabán az Aquinói Szent Tamás Akadémia “innovatív képzéssel” válaszol.
Noha a jelenséget és annak kiváltó okait illetően országonként és földrészenként is megjelennek hangsúlyeltolódások, illetve olykor a kutatások is ellentmondásos megállapításokra jutnak, a fiatalabb generációk vallástalanodása jól látható trendként van jelen – bocsátotta előre az akadémia, amely több vizsgálat eredményét is feldolgozta.
Minden felmérés a vallás jelentőségének csökkenését jelzi a fiataloknál
A legszélesebb mintával a Pew Research dolgozott, amely 106 nemzetet érintő globális felmérést készített. Ez többek között kimutatta, hogy a fiatal felnőttek 6 százalékkal kisebb valószínűséggel nevezték a vallást „nagyon fontos” tényezőnek az életükben, mint az idősebb generációk.
Az egyházi közösségeket támogató Pinetops Foundation megrendelésére készült amerikai felmérés pedig arról számolt be, hogy:
évente több mint egymillió fiatal fordít hátat a keresztény hitnek, ráadásul az arány egy évtized múlva meghaladhatja a tízmillió főt.
A trend Magyarországon is érzékelhető: az Európai Tudományos Alap (EES) kutatásainak 2018-as összegzése szerint a vallás átadása megszűnt a családokon belül: a 16 és 29 év közöttiek valláshoz viszonyulása alapján hazánk Európa 22 országa közül a hatodik legkevésbé vallásos, amit csak aláhúz, hogy a vallásos emberek számának drasztikus csökkenését mutatták a 2022-es népszámlálás adatai is.
Ismételjük: a helyes válasz nem a modernitás! A modernitást nem a modernitás agyzsibbasztó eszköeivel lehet legyőzni!
(Világgazdaság nyomán Szent Korona Rádió)
Azt mondják nem divat: Minden negyedik fiatal tartja magát LMBTQP-nek az USA-ban
Kirill pátriárka: Az Orosz Ortodox Egyház szembeszáll a globális új pogánysággal