csütörtök, december 12, 2024
-0.3 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Tovább gyűrűzik a venezuelai szavazók botránya

Több mint 800 venezuelai magyar került bejelentésre egy I. kerületi idősotthonba, amint erről nemrég beszámoltunk. Ez jelentős hatással lehet a közelgő önkormányzati választásokra. Többen is megszólaltak az ügy kapcsán. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerint az intézkedés célja a menekültek lakcímének biztosítása volt, míg az ellenzék a választási manipuláció gyanúját veti fel. A fiktív lakcímbejelentés legális, de erkölcsileg megkérdőjelezhető lépésnek tartják a kritikusok.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Mintegy 800 magyar származású venezuelait jelentettek be a Magyar Máltai Szeretetszolgálat idősotthonába az I. kerületben. A Magyar Hang azt írja, hogy a háromezer fős körzetben ez azért érdekes, mert mind a 800-an akár szavazhatnak is a közelgő önkormányzati választáson, és ez el is döntheti az eredményt a kerületben, hiszen ez 30 százalékos többletet jelent a valóban első kerületben élők számához képest.

A 77 férőhelyes idősotthont működtető Magyar Máltai Szeretetszolgálat azt mondta a lapnak, hogy a venezuelaiak beköltöztetésének nincs köze a választáshoz, csak az ügyintézés miatt kellett lakcím az érintetteknek, ők ugyanis azok a magyar származású venezuelaiak, akiket a magyar kormány a Máltai Szeretetszolgálat akciójával 2019-ben egy titkos program keretében kihozott a válság által sújtott dél-amerikai országból. Nem tudni, hogy szavaznak-e, azonban a papírforma szerinti jelenlétük változtat a választókerületi arányokon 2-es választókörzetben, ahol jelenleg mintegy 2682 választásra jogosultat tartanak nyilván.

A lap információi szerint 2019 óta több mint ezer új név jelent meg a választói névjegyzék kerületi adatbázisában, köztük a 800 főnyi a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fő utcai idősek otthonába bejegyzett venezuelai.

„Erkölcstelen húzás”

A Magyar Hang hangsúlyozza cikkében, hogy a bejelentés nem bűncselekmény, és hatósági ügyintézés szempontjából szükséges lépés is lehet, azonban felvetik a lehetőségét annak, hogy a Fidesz így szeretne nyerni a kerületben.

A cikk kitér arra is, hogy minden budavári körzetben nőtt a bejelentett lakók száma, március 14. óta 78 új bejelentést regisztráltak, ehhez képest a főváros többi kerületében fordított tendencia érvényesül az agglomerációba költözők miatt.

Megdöbbenve észleltük az idősotthonba bejelentett tömeget, de nem tudunk mit tenni ellene, 2021 óta a fiktív lakcímbejelentés is törvényesnek számít, bár továbbra is erkölcstelen húzás

– mondta a lapnak Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, hozzátéve, hogy ez a szavazószám a választókörzeti versenyt és a polgármesteri választás eredményét is eldöntheti.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat azonban kijelentette, a venezuelaiak bejelentése mindössze lakcímbiztosításként szolgál menekült emberek és lakcímmel nem rendelkező rászorulók (például hajléktalanok) számára, ugyanis Magyarországon a legtöbb ügyintézés nem lehetséges lakcím nélkül. A Máltai Központ biztosítja számukra a lakcímet, hogy megkezdhessék dokumentumaik rendezését. Hozzátették, évtizedek óta alkalmazzák ezt a gyakorlatot, és nemcsak venezuelaiak, hanem ukránok, hajléktalanok is tartózkodnak náluk névlegesen.

Elítéljük V. Naszályi Márta színvonaltalan uszítását a diktatúrából menekült honfitársainkkal szemben

– reagált Böröcz László fideszes polgármesterjelölt a lap megkeresésére.

V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere is kifejtette véleményét a lapnak, ő azt mondta, nincs problémája a menekültek megsegítésére, és szerinte nem is mindenki szavazna a Fideszre, emellett hangsúlyozta, egy 800 fős csoport igenis számottevő, voksuk pedig döntő lehet egy kevesebb mint háromezer lakosú választókerületben.

Befolyásolhatják a választásokat az idegen szavazatok

Ezer venezuelai migráns az I. kerületi választói névjegyzékben?!

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Meglepő módszerekkel élik túl az állatok a téli hideget

Egyes állatok elbújnak, míg mások összedolgoznak, de vannak, akik...

AI alapú rendőrségi robot segítségével erősödik a digitális diktatúra Kínában

Kínában digitális diktatúra segítségével tartják fent a kommunista államot,...

Több mint 100-an haltak meg miután Szudán lebombázott egy civil piacteret

A szudáni hadsereget azzal vádolják, hogy légicsapást mértek egy...

A felvidéki magyarság jogaiért szólalt fel az ENSZ-ben a Nemzeti Jogvédő Szolgálat

dr. Kartai Gergő, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) tagja...

Ilaria Salis tovább lobbizik az antifa terroristák kiadatása ellen

Ilaria Salis, a 2023-as budapesti antifa terrortámadások elkövetője jelenleg...

Kategóriák

Meglepő módszerekkel élik túl az állatok a téli hideget

Egyes állatok elbújnak, míg mások összedolgoznak, de vannak, akik...

AI alapú rendőrségi robot segítségével erősödik a digitális diktatúra Kínában

Kínában digitális diktatúra segítségével tartják fent a kommunista államot,...

Több mint 100-an haltak meg miután Szudán lebombázott egy civil piacteret

A szudáni hadsereget azzal vádolják, hogy légicsapást mértek egy...

Ilaria Salis tovább lobbizik az antifa terroristák kiadatása ellen

Ilaria Salis, a 2023-as budapesti antifa terrortámadások elkövetője jelenleg...

Irán legfőbb vezetője: az USA és Izrael terve volt Szíria kormányának megdöntése

Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője...

Nem emberölésért de felelősségre vonhatják Till Tamás gyilkosát

Till Tamás gyilkosa él és virul – derült ki...

Újabb áldozat vallott a globális elit pedofilorgiáiról

Pedofília, terrorban tartás, sátánizmus. Többek között ez jellemzi a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55