vasárnap, március 22, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Digitális diktatúra következő foka: jön az okmányokat kiváltó applikáció

A “szép, új világ” nem adja fel, hogy kiirtsa az emberekkel való kapcsolattartást: jön egy applikáció, ami kiváltja az okmányainkat, csak hogy még többet nyomkodhassuk az okos kütyüket.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Ha eddig nem volt elég felháborító, hogy már az újszülötteknek is kötelező a személyi igazolvány, adókártya, mindezekre még ujjlenyomat is kerül tőlünk. Azt hittük nem lehet fokozni, pedig de.

Az okostelefonokra letölthető Digitális Állampolgár alkalmazás az ígértek szerint két éven belül teljesen ki fogja váltani a személyes ügyintézést, de már szeptembertől is használhatjuk olyan dolgokra, mint például a személyazonosságunk igazolása vagy a dokumentumok elektronikus aláírása.

az Európai Parlament és a Tanács hétfőn életbe lépett rendeletével összhangban múlt szombaton elérhetővé tette a Digitális Állampolgár applikációt, amelynek célja, hogy kényelmesebbé és hatékonyabbá tegye az elektronikus közigazgatást az állampolgárok számára, emellett pedig számos egyéb hasznos funkcióval is rendelkezik majd. Az Androidra és iOS-re is letölthető alkalmazást szeptembertől lehet majd aktiválni, a felhasználók a regisztrációt viszont már most is elvégezhetik; ehhez nincs más dolguk, mint hogy egy kormányablakban igazolják a személyazonosságukat, majd az alkalmazásban megadják az ügyintézőtől kapott egyszer használatos kódot.

A DMÜ oldalán található tájékoztató szerint az alkalmazást több lépcsőben fogják fejleszteni, így a szeptemberi induláskor még csak korlátozott funkcionalitással fog bírni. Ezek a következők:

  • Igazolhatjuk vele a személyazonosságunkat rendőrségi igazoltatáskor
  • Egy helyen megtalálhatók lesznek a személyes adataink, okmányaink és a gépjárművünk adatai. Ezek az adatok, okmányok hitelesítve tovább is küldhetőek az alkalmazással, így többé nem kell szkennelnünk őket
  • E-mail cím és jelszó megadása nélkül jelentkezhetünk be az állami weboldalakra és alkalmazásokba
  • Digitális aláírással hitelesíthetjük a szerződéseket és egyéb dokumentumokat
  • Digitális erkölcsi bizonyítványt igényelhetünk, amely igazolja büntetlen előéletünket
  • Valamint időpontot is foglalhatunk a kormányablakokba

A tervek szerint a Digitális Állampolgár alkalmazás a jövőben ennél jóval szélesebb funkcionalitással fog rendelkezni, 2025 második felétől például az állami weboldalak mellett már bankok, közműszolgáltatók és egyéb szolgáltatók weboldalaira is bejelentkezhetünk a segítségével, 2025 végére pedig teljesen kiválthatjuk vele a fizikai okmányainkat és a gépjárművünk adásvételi folyamatát is online végezhetjük az appal. 2026-tól bármilyen közigazgatási ügyet elintézhetünk majd az alkalmazásban, emellett elvileg fizethetünk is vele, bár ennek részleteit egyelőre nem pontosították.

Újabb erőltetett módja a személyes kapcsolatok és hagyományos tevékenységek eltörlésére, amit persze a mai fiatalok nagy örömmel vesznek, akik eleve már ebbe a világba születtek bele. Gyakorlatilag ki se kell mozdulniuk a négy fal közül, már ügyet intézni, fizetni, mindent tudnak telefonról…

A digitális diktatúra hívői örülhetnek: további 30 BKK automata tiltja le a készpénzes fizetést

Amikor arcba ver a modern világ – Nem volt nála készpénz, gyalogolhatott a buszozás helyett

Szép, új világ – személyzet nélküli “okos-bolt” jön Magyarországra

(Raketa.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Görögország is kiszolgáltatja a gyerekeket a deviánsoknak, mostantól azonos neműek is örökbefogadhatnak

Mielőtt bárki fellélegezne, hogy a tárgyalt ország nem a...

Az USA tengerészgyalogos egységeket küld Irán felé

Több tengerészgyalogos expedíciós egységet küldött az USA a Hormuzi-szoroshoz,...

Mesterséges intelligencia, digitalizáció és Nagy-Izrael – Így munkálkodik a háttérből a cionizmus

Brendan O’Connellt bebörtönzéssel és cenzúrával fenyegették, mert nyomozást folytatott...

A börtönökben is a kállói cigányok csempészték be a drogot

Annyira tisztességes emberek a kállói cigányok, hogy még a...

Az utolsó ciszjordániai keresztény város elpusztítására készülnek a zsidók?

Miközben tekintetünk Ciszjordánia felé (is) fordul, még nagyobb figyelmet...

Kategóriák

Az USA tengerészgyalogos egységeket küld Irán felé

Több tengerészgyalogos expedíciós egységet küldött az USA a Hormuzi-szoroshoz,...

Mesterséges intelligencia, digitalizáció és Nagy-Izrael – Így munkálkodik a háttérből a cionizmus

Brendan O’Connellt bebörtönzéssel és cenzúrával fenyegették, mert nyomozást folytatott...

A börtönökben is a kállói cigányok csempészték be a drogot

Annyira tisztességes emberek a kállói cigányok, hogy még a...

Az utolsó ciszjordániai keresztény város elpusztítására készülnek a zsidók?

Miközben tekintetünk Ciszjordánia felé (is) fordul, még nagyobb figyelmet...

Izrael nyomására indította Trump a háborút a terrorelhárítás volt igazgatója szerint

Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorizmus Elleni Központjának volt...

Magukat robbantották fel az olasz antifák Rómában

Pénteken Róma külvárosában egy anarchista csoport két tagja meghalt...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55