hétfő, november 25, 2024
5.4 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kegyetlenül ölte meg a kisfiát az anyja és annak élettársa Kárpátalján (nem cigányok)

Horrorisztikus, ésszel felfoghatatlan bűncselekmény történt Kárpátalján: a 10 éves, halkszavú és csendes kisfiút saját anyja és annak élettársa ölte meg. Nem cigányokról, hanem alkoholistákról van szó. A Pesti Srácok részletes tényfeltáró összeállítást készített az ügyből – erős idegzetűeknek.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Szörnyű haláleset rázta meg Kárpátalja magyarlakta részét. Egy tízéves kisfiú olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. A család elmondása szerint a gyerek szemétégetés közben véletlenül gyulladt meg, így a rendőrség nem is foglalkozott különösebben az üggyel. A családot jól ismerő helyiek azonban tudták, hogy valami nincs rendben a történettel, így az ő nyomásukra a rendőrség nyomozni kezdett. Ekkor derült ki, hogy a gyermek haláláért az anyja és annak párja a felelős

A kárpátaljai megyei rendőrség tájékoztatása szerint május 13-án bejelentés érkezett arról, hogy a Beregszászi járásban található Szernyéből kórházba került egy 10 éves kisfiú, akinek testének mintegy 80%-án égési sérüléseket diagnosztizáltak. Bár az orvosok több napon keresztül próbálták megmenteni a a gyermek életét, a kisfiú szervezete végül feladta a harcot.

Az áldozat hozzátartozói a rendőrségnek arról nyilatkoztak, hogy a kisfiú fűégetés közben véletlenül gyúlékony anyagot öntött magára, és így gyújtotta meg a tüzet, a nyomozás során azonban a Beregszászi Járási Rendőrkapitányság munkatársai megállapították, hogy az áldozat édesanyjának 33 éves élettársa érintett az ügyben.

A férfi szándékosan felgyújtotta a gyermek ruháit, miután a felnőtt és a gyermek között vita alakult ki

– áll a rendőrség közleményében.

A hatóságok a férfit Ukrajna Büntető Törvénykönyvének 121. §-a, azaz halált okozó súlyos testi szerint őrizetbe vette, a gyanúsított óvadék letételével sem szabadulhat. A tájékoztatás szerint az ügy nyomozása még folyamatban van, a hatóságok még vizsgálják az édesanya szerepét.

Az édesanya is érintett az ügyben, de az ukrán jog nem tud mit kezdeni vele

Az eset nagy felháborodást váltott ki a Szernyén és környékén élőkből. A közösségi médiában tett kijelentéseik szerint a rendőrség számos fontos részletet figyelmen kívül hagyott. A hozzászólások rengeteg kérdést vetettek fel, ezeknek a Pesti Srácok járt utána.

A lap információi szerint csak a közfelháborodás hatására és a polgármester közbenjárására indult egyáltalán nyomozás. A rendőrök ekkor visszatértek a helyszínre és bevitték kihallgatásra a gyerek anyját, Sz. Zsanettet valamint annak élettársát, B. Józsefet. Mindez az eset után négy nappal történt, amikor a gyereket már eltemették. Bár már a rendőrség által közölt információk is horror filmbe illenek, a helybéliek szerint a hatóságok verziója távol áll attól a borzalomtól, ami valóban történt. Őket erősítik a bíróságon szombaton elhangzott vallomások is.

A gyermek édesanyja, Zsanett a két fiával, a tízéves Gáborral és három és fél éves öccsével nagyjából egy éve a szomszédos faluból költöztek Szernyére, Józsefhez és családjához. A helyiek elmondása szerint mindketten italozó életmódot folytattak, gyakorlatilag alig voltak józan állapotban. A család életviszonyaival a helyiek is tisztában voltak. A nő alkoholizmusa az egész környéken köztudott volt, de az ugyancsak alkoholista élettársa is hírhedt volt a faluban, aki volt, hogy baltával terrorizálta idős szüleit. A helyiek elmondása szerint a nő rendszeresen bántalmazta gyermekeit, az elhunyt Gábor is mindig tele volt kék-zöld foltokkal.

A lap a tragédia részleteit a szomszédok elmondása alapján próbálta meg rekonstruálni. Eszerint Gábor a tragédia napján kora délután ért haza az iskolából, akit a részeg anya és nevelőapa fogadott otthon.

Azt mondják, az lehetett a példátlanul kegyetlen bántalmazás előzménye, hogy Gábor nem volt hajlandó alkoholt vinni anyjának a boltból. Szófogadatlanságáért a nő vasláncra kötötte, aztán leöntötte egy kanna benzinnel, az élettársa pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A lángoló ruhadarabokat a gyerek levette magáról. Ráparancsoltak, hogy fürödjön le és feküdjön ágyba, reggelre majd elmúlik

– írják.

A gyilkos

A borzalmas állapotban lévő gyerekre a a munkából hazaérkező nagymama talált rá, aki azonnal átrohant a gyerekkel a szomszédba, és kihívták a mentőt.

Bár az anya és az élettárs vallomása is egyértelműen rámutat az anya szerepére, a nőt a kihallgatás után mégis szabadon engedték, mivel a hatóságok egyelőre nem tudják, hogyan kvalifikálják a nő szerepét. Ennek oka, hogy a gyermek az égési sérülésekbe halt bele, a tüzet pedig a nevelőapa gyújtotta meg, így az ukrán jog szerint ő a gyilkos. Az anya szerepét jogilag nem tudják hova elhelyezni, mivel a láncra verés és a benzinnel locsolás nem okozott sérülést a gyereken.

(Index, PS nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Irán új nukleáris fejlesztést jelentette be válaszul a nyugati lépésekre

Irán beváltotta ígéretét, hogy bővíti nukleáris programját, válaszul arra,...

Újabb elsöprő győzelmet aratott az FPÖ Stájerországban

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) történelmi győzelmet aratott a stájerországi...

A rendőrhiány „zseniális” megoldása: halőrökkel pótolják a hiányzó humán forrást

A rendőrhiány csökkentésére a kormány idén már három megoldást...

Éves, országos matricával kiváltható az útdíjas bírság!

De kérvényezni kell a NÚSZ-nál (Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.)....

Szenzáció: faágakból rakott tüzet az eltévedt argentin a Bükkben

Komoly túlélő külföldi, komoly média: "faágakból rakott magának tüzet",...

Kategóriák

Irán új nukleáris fejlesztést jelentette be válaszul a nyugati lépésekre

Irán beváltotta ígéretét, hogy bővíti nukleáris programját, válaszul arra,...

Újabb elsöprő győzelmet aratott az FPÖ Stájerországban

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) történelmi győzelmet aratott a stájerországi...

A rendőrhiány „zseniális” megoldása: halőrökkel pótolják a hiányzó humán forrást

A rendőrhiány csökkentésére a kormány idén már három megoldást...

Éves, országos matricával kiváltható az útdíjas bírság!

De kérvényezni kell a NÚSZ-nál (Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.)....

Szenzáció: faágakból rakott tüzet az eltévedt argentin a Bükkben

Komoly túlélő külföldi, komoly média: "faágakból rakott magának tüzet",...

Amit Magyar Péter akar, az gyermekveszélyeztetés – a Tiszások is kiakadtak

Nemrég beszámoltunk arról, hogy ismét kimutatta foga fehérjét Magyar...

Karácsony: Adunk mindent, te csak hozd a drogot…

A fővárosi drogstratégia alapját mindössze 44 ember véleménye képezi,...

Budapesten összeállt a szivárványkoalíció

Karácsony Gergely főpolgármester-helyettesnek Kiss Ambrust és Vitézy Dávidot javasolta,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55