szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Érkeznek a “megváltó” F-16-osok Ukrajnába

Június-július folyamán érkeznek az első F-16-os vadászgépek Ukrajnába, írja a Reuters magas rangú ukrán katonára hivatkozva. Azt, hogy milyen fegyverzettel, és hogy honnan kapják a gépeket, nem árult el részleteket. Illja Jevlas, az ukrán légierő szóvivője közölte, hogy több pilóta is befejezte a kiképzést, az ukrán legénységet és kiszolgáló személyzetet nyugati országokban tanították be az elmúlt hónapokban.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.
Ukrajna a háború kezdetétől erősen lobbizott, hogy kapjon a gépekből, de csak tavaly májusban sikerült elérnie, hogy Joe Biden amerikai elnök jóváhagyja az ukrán pilóták F-16-osokon történő kiképzését. Eddig Dánia, Hollandia, Norvégia és Belgium ajánlott fel gépeket Kijevnek.
Ahogy viszont a Leopard2-esek sem tudtak érdemben változást elérni a szárazföldön (az 1-esek semmit sem értek, a 2A4-es nem volt minőségi előrelépés, a 2A6-ból kevés volt, rosszul alkalmazták) , úgy az F-16-osok sem fognak segíteni…Ráadásul olyan bonyolult fegyverrendszerről van szó, hogy egy év képzés sem elegendő egy már előképzett vadászpilótának. A problémát tovább súlyosbítja, hogy egy ilyen flottának logisztikai igénye is nagy, és nehéz lesz őket észrevétlenül üzemeltetniük, állomásoztatni őket.

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55