Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Kommunista propagandát sugároz a magyar köztévé a kínaiak kedvéért

Először azt hittem, hogy valami balos hisztériakeltésről van szó, amikor megírták a libsi firkászok, hogy a magyar köztévé egy az egybe átvette a kommunista párt propagandafilmjeit. Aztán megnézve ezeket a kisfilmeket, rá kellett jönnöm, hogy nem csalás, nem ámítás, ezek tényleg műsorra tűzték a kommunista propagandát! Magyarországon, 2024-ben, egy állítólagos nemzeti, keresztény, konzervatív kormányzás alatt, ami büszke elvileg az antikommunizmusára. Elhisszük, hogy fontos a pragmatikus diplomácia, de ez mindennek a legalja már… 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Tibet és az ujgurok elárulása már csak hab a tortán (lásd kapcsolódó anyagainkat). Tibetről szintén fognak dokumentumfilmet leadni, no nem a Hét év Tibetben című klasszikust, hanem azt, hogyan tette ipari övezetté az eredetileg szellemi központként élő Tibetet a Kínai Kommunista Párt (Ahol a fennsík van című „alkotás”).

Akik belelátnak a diplomáciába, pontosan tudják a kínaiak alapelveit: Tilos megemlíteni Tibetet vagy az ujgurok elnyomását, de nemcsak a tárgyalóasztalnál, hanem a hazai nyilvánosságban sem! Tilos beszélni az adott ország kínai bevándorlóiról, magyarul tűrni kell a kínai kolóniákat, amik egyébként a kínai állam felségterületének számítanak: saját rendőrséggel és minden egyébbel. Az se is aggodalomra adhat okot, hogy Magyarország kacsintgat a kínai „bigdata” diktatúra egyes elemeivel (például a kamerarendszerrel, egyelőre az állampolgárok pontozásáról nincsen szó).

És mi pontosan értjük, hogy az USA gyarmati létet, az EU csicskása szerepet le kell vetkőznie Magyarországnak, de helyette miért kell az igazságot lábbal tiporni, saját méltóságunkat feladni, az érthetetlen…. Izrael esetében már megszoktuk, hogy hűséges csatlósként folyamatosan ki kell állnunk a gázaikat ért népirtás mellett, meg gyakorlatilag fel sem tűnik már, hogy a muszlim ujgurokkal a Kurultájon fotózkodnak, majd elvitetik őket kínai parancsra (lásd Ümit Hamit esetét). De a kommunista propagandafilmek átvétele az valami új szint. A Fidesz egyre lejjebb süllyed a pusztán pragmatikus szempontokat figyelembe vevő politizálásával.

Nézzük miről van szó:

„A terrorellenes népi háború”, avagy a terror totális eluralkodása. Az ujgur etnocídium III.

Az ujgurok szerveivel kereskednek Kínában?

Hetven éve haldoklik Tibet a kínai kommunisták jármában

Magyarországon nem lehet kiállni a Tibetiek jogaiért

A kínai rendőrök segítségével épül egy megfigyelő rendszer Magyarországon?

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.