Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A zsidók ajvékolnak, nekünk tetszik: Ahmadinezsád volt iráni elnök Budapesten tart előadást

Mivel Izrael budapesti nagykövetsége tiltakozik, ezért a zsidók érdekeit szemelőtt tartó magyarországi kormányzat bizonyosan lefújja az eseményt, de azért érdekes: meghívták előadni az iráni volt elnököt! Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) meghívására, Közös értékek a globális környezetben témában tart előadást az iráni nukleáris fegyverkezés atyja, Mahmúd Ahmadinezsád – írja az Euronews iráni lapok alapján.

A Hammihan című perzsa napilap ugyan azt írja, hogy május 17. és 21. között rendezik Budapesten azt a tanácskozást, amelyen Ahmadinezsád kiemelt vendégként beszédet mond a környezetet károsító veszélyek kezelésének fontosságáról, ugyanakkor az Euronews információi szerint május 6. és 11. között tartják a Ludovikán a rendezvényt.

A tanácskozás valószínűleg zárt körű, az NKE honlapján ugyanis nyoma sincs ilyen konferenciának. A meghívás azért is különös, mert Ahmadinezsád, aki 2005 és 2013 között volt az iszlám köztársaság elnöke, nem annyira környezetvédelmi, mint szélsőségesen iszlamista, antiszemita, Izrael- és Amerika-gyűlölő, holokauszttagadó nézeteiről ismert – írja az Euronews.

Megkeresték az NKE rektorát, Deli Gergelyt, hogy miért hívták meg – és miért környezeti témában – Ahmadinezsádot Budapestre. Az egyetem egyelőre nem válaszolt.

rán korábbi elnöke, Mahmud Ahmadinezsád önjelölt holokauszttagadó, aki közvetlenül is felelős a holokausztot és annak áldozatait gúnyoló, lekicsinylő és megkérdőjelező eseményekért, mint például a hírhedt holokauszttagadó konferenciáért 2006-ban. Ahmadinezsád a terrorizmust támogató iráni rezsim egykori elnökeként maga is folyamatosan Izrael elpusztítására szólított fel. Egy ilyen személy meghívása, hogy előadást tartson diákoknak bármely nyugati egyetemen, súlyosan sérti a holokauszt áldozatainak emlékét. Vasárnap emlékeztünk meg Budapesten a izraeli Holokauszt Emléknapjáról, külön kihangsúlyozva a magyar zsidóság kiirtásának 80 évvel ezelőtti kezdetét. Ahmadinezsád látogatása súlyosan sérti és megtiporja a holokauszt során meggyilkolt mintegy 600.000 magyar zsidó állampolgár emlékét.

– adta ki a parancsot a nagykövetség a Facebookon a magyarországi kormány számára

(24 nyomán Szent Korona Rádió)

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/04/14/izraeli-tamadast-nem-az-arra-erkezett-irani-valaszreakciot-termeszetesen-elitelte-a-cionista-orban/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/04/14/szijjarto-szerint-az-onvedelem-joga-csak-izraelt-illeti-meg/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/04/14/szijjarto-szerint-az-onvedelem-joga-csak-izraelt-illeti-meg/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/01/09/szijjarto-peter-magyarorszag-eliteli-az-izrael-ellen-a-hagai-nemzetkozi-birosagon-inditott-jogi-tamadast/

A Háttér Társaság lobbizására több visszautasítás után alkalmasnak ítélték örökbefogadásra a buzeráns párt

A nemzetbiztonsági kockázatot jelentő LMBTQP-lobbiszervezet Háttér Társaság kényszerítésére több, mint ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

XXI. Rongyos Gárda Emléktúra; Dróntámadás Kijevben; Görög vadászbombázó zuhant le

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Gyermekmegrontással és vallásgyalázással készül a Pécs Pride egész hetes agymosó programsorozata

Elkezdődött az idén szeptember 12-én Pécset elöntő buzeráns forgatagot megelőző, ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

Végre lecsaptak a globális Antifa-hálózatra; humanoid robot támadt egy vásárlóra egy oroszországi üzletben; alkotmányjogi puccs történt az Alaptörvény módosításával

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

A Tisza örömmel belépne Manfred Weber pártcsaládjába; rakétatámadás érte Németország egyik legnagyobb erőművét; ukrán belháború

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Krisztofer késes rablásért került a Szőlő utcába, most az őt megregulázó rendész ellen emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség emelt vádat az 50 éves javítóintézeti rendésszel ...

Belföld

2026. 09. 3.