szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Környezetvédő zsidók? 100 elektromos autóval fogják zavarni a fővárosiak életét a felvonulók

Idén is megtartják az Élet menetét Budapesten. A “holokauszt áldozataira” emlékező menet 15 órakor indul a Dohány utcai zsinagóga elől a Keleti pályaudvarhoz. A 80 évvel ezelőtti történésekről mai napig milliókból emlékeznek. Mindeközben a zsidók által elkövetett szentföldi népirtásról pedig szó sem eshet nyilvános rendezvényen hazánkban. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke ismertette: a program a Dohány utcai zsinagóga előtt a holokauszt 80. évfordulója alkalmából elhelyezett emléktábla avatásával kezdődik. Elmondta:

a Keleti pályaudvarra tartó menet élén közel száz holokauszttúlélő halad majd elektromos autókkal.

Jelezte, az idén 20. alkalommal megrendezett Élet menetén megemlékeznek majd a tavaly október 7-i  “terrortámadás” áldozatairól is.
Megjegyezte: a kettős évforduló alkalmából emlékplakett is készült. (Tehát immár két holokausztjuk is van, mi sem bizonyíthatja ékesebben egyedülálló mivoltukat – a szerk.)

A Keleti pályaudvarról még aznap este az alapítvány szervezésében 500 fiatal utazik vonattal Lengyelországba a nemzetközi Élet menetére, és a magyarországi programon részt vevő holokauszt-túlélők közül 21 a fiatalokkal tart – mondta Gordon Gábor.

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára arról beszélt:

a kormány tisztában van az akkori kormányzat bűnével és a jelenkori felelősségével. Ezért is támogatja különösen a Holokauszt 80 emlékév programjait.

Hangsúlyozta: az Élet menete azt üzeni, hogy az emlékezés fontos, és “a holokauszt borzalmaira emlékezve összefacsarodik az ember szíve, mégis ünnepelni és élni kell az életet”.

Michel Gourary, a Nemzetközi Élet Menete Szervezet igazgatója arról beszélt: a nemzetközi Élet menetén, az Auschwitz és Birkenau közötti úton 36 év alatt több mint 300 ezer emlékező sétált végig. Azt is mondta: a nemzetközi szervezet legfőbb célja a fiatalok, elsősorban a nem zsidó fiatalok “oktatása és nevelése”. Közölte azt is, az idei nemzetközi meneten 3200 diák vesz részt szerte a világból.

Michel Gourary kiemelte: a “magyar” alapítvány a legaktívabb társzervezetük, és megköszönte a munkájukat, valamint köszönetet mondott a magyar kormánynak is a támogatásért.

Kardos Péter főrabbi kiemelte: az Élet menete teljesíti a Tórában szereplő isteni parancsolatot: Ne felejts! Isten előírja az emlékezést, és aki nem teljesíti ezt, az újra és újra átéli a történelem borzalmait.

Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) elnöke elmondta:

a közalapítvány a kormány által a Holokauszt 80 emlékév programjaira megítélt egymilliárd forintból támogatja a három Magyarországon bejegyzett zsidó egyház és tovább 27 civil szervezet programjait az ország minden pontján.

Mosóczi László, a MÁV-Start vezérigazgatója is hamut hintett a fejére:

a MÁV történetének van néhány sötét fejezete, és ezek közül is a legsötétebb, amikor 1944 tavaszán és nyarán közel 150 szerelvény mintegy félmillió honfitársunkat szállította haláltáborokba. Ez a magyar vasút legnagyobb fájdalma.

Hozzátette: a fájdalmat nem csökkenti, de a képet árnyalja, hogy a MÁV a háborús években elveszítette szuverenitását. Megjegyezte: ebben az időszakban is voltak becsületes vasutasok, akik igyekeztek szabotálni a transzporoktat. Még ha nem is jártak sikerrel, mégis példaképekké váltak – mondta.

A vasárnapi programon a tervek szerint beszédet mond mások mellett Baruch Adler, a Nemzetközi Élet Menete Szervezet ügyvezető igazgatója, Ifat Ovadia Luski, a Zsidó Nemzeti Alap elnöke és Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete.

Holokauszt és tömegközlekedés – Egy villamosvonal miatt fizet Amszterdam

Honvédelmi miniszter: az állam részese volt a holokausztnak, de ma új zsidó reneszánsz van, és mi büszkék vagyunk rá!

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55