Saját betegét mérgezte halálra egy férfi

A hagyományos társadalmakban mindig is halálos bűn volt a méregkeverés, de legalább ekkora bűn volt a gyógyítóknak életet elvenni. Ebben az elképesztő esetben mindkettő megtörtént. Ilyen kegyetlen bestiális cselekmények esetében indokolt lehet a halálbüntetés.
Nigerből és Csádból is kivonulnak a jenkik

Az USA kivonja csapatait Nigerből és Csádból is, jönnek helyettük az oroszok mind a két országba. A helyzetet még érdekesebbé teszi, hogy a francia jelenléten túl, Magyarország is érdekeltté vált Csádban.
Szélsőliberális Macron: „Európának meg kell mutatnia, hogy nem Washington ölebe”
Csütörtökön Emmanuel Macron meglepő beszédet tartott a Sorbonne egyetemen, kiállt Európa szuverenitása mellett ahelyett, hogy teljes egészében az USA-tól függjünk. Persze ettől még Macron ugyan az a liberális kártevő, aki eddig volt, de ezzel a kijelentésével kivételesen egyet tudunk érteni.
Vendégmunkásnak álcázta a migránsokat egy romániai bűnszövetkezet

Vendégmunkásokként Romániába hozott ázsiai és afrikai bevándorlókat Nyugat-Európába csempésző nemzetközi bűnszövetkezet tagjaira csaptak le a hatóságok szerdán Romániában, Olaszországban és Ausztriában.
Mesterséges intelligenciával generált meztelen fotókkal zsarolnak pedofilok gyerekeket

Újabb veszélyes funkció, ami bemutatja a „mesterséges intelligencia” sötét oldalát. Meztelen fotók generálására használják a mesterséges intelligenciát a pedofilok, hogy aztán gyerekeket zsarolhassanak velük.