szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Drogos cigány fenyegetőzött és ütött-vert mindenkit Ónodon, csak garázdasággal kínálják meg

A Tények videójából kiderül – bár aki ismeri a települést, annak nem meglepő-, hogy cigány az elkövető, de az áldozat is.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Egy bedrogozott “férfi” minden indok és előzmény nélkül helyiekre támadt Ónodon, később pedig a rendőrök előtt a helyszínre érkező polgármestert is ütni-verni kezdte. A “férfivel” szemben felfegyverkezve elkövetett garázdaság büntette és más bűncselekmények miatt indítottak eljárást.

Gyilkossággal fenyegetőzött, a földre terített, hátba és állon rúgott több nőt is, és olyan is volt, akit késsel fenyegetett egy részeg, bedrogozott férfi Ónodon. A megvert áldozatok szerint minden előzmény nélkül támadt rájuk a férfi, aki a helyszínre érkező polgármestert is megütötte. A támadót azóta letartóztatták – tudta meg a Tények.

Az egyik áldozat a karján szerzett zúzódásos sérüléseket, ugyanis az elkövető minden előzmény nélkül támadt rá több helyi nőre is. A több asszonyt arcon és hátba rúgó férfi kést is tartott magánál, és volt, akit azzal fenyegetett meg.  A rendőrök előtt a polgármester is a helyszínre érkezett, akire szintén rátámadt a bedrogozott férfi.

Kiszállt az autóból, és rögtön rátámadt. Ütötte-verte a polgármestert

– mondta el egy szemtanú a csatornának.

A támadót végül a rendőrök állították meg. Összesen öten kerültek kórházba a verekedés miatt.

A férfit letartóztatták, és többen abban bíznak, hogy nem engedik ki, mert az egyik nőnek ígéretet tett arra, hogy megöli. A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását, vele szemben felfegyverkezve elkövetett garázdaság büntette és más bűncselekmények miatt indítottak eljárást. Ha elítélik, akár hét és fél évre is börtönbe kerülhet az elkövető.

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Hatalmas „csúkot” akartak megenni a nyírlugosi cigányok

A cigányok ismét Kerepesen alkottak: rendőrökkel dulakodott a putri a menekülés után (videó)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55