szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Indiánt játszottak a cigányok: ludat skalpoltak Érden

Az Érd Városligete néven ismertté vált parkot alig néhány éve adták át a látogatóknak, de sajnos innen sem lehet kitiltani a cigányokat.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A területnek elsősorban vízgazdálkodási funkciója van, és azért hozták létre, hogy a város felszíni csapadékvíz-elvezető rendszerének segítségével kialakítsanak egy mesterséges tavat, ahonnan a Dunába szabályozott keretek között tovább engedhetik a csapadékvizet.

Fontos cél volt az is, hogy a tavat és a környékét a helyiek és a környező településekről idelátogatók is használhassák, ezért a mintegy 37 hektáros (37 ezer négyzetméteres) parkban az érdiek segítségével már több mint 10 ezer növényt ültettek el. Az erre a területre jellemző őshonos fa- és növényfajokat telepítettek, aminek köszönhetően több vadon élő madárfaj példányai költöztek a tóhoz. Nem csak a tenyésztőktől, de a madárgyűjtőktől elszökött madarak is itt leltek új otthonra.

Olyan ritkaságokban gyönyörködhet az idelátogató, mint a nílusi lúd vagy a pekingi kacsa. A szabadidőpark  kialakításánál fontos szempont volt, hogy minél több érintetlen terület maradjon az állatvilág számára.

Érintetlen is volt, mindaddig, amíg be nem tették a lábukat a környező cigánytelepek lakói. Úgy gondolták, ha a park mindenkié, akkor az bizonyára a sporteszközökre, mások személyes tárgyaira, de még az állatvilágra is vonatkozik.

Az elmúlt években már többször előfordult, hogy szórakozásból a fák ágait tördelték, azzal dobálták a vadkacsákat, de az sem volt ritka, hogy rugdosták az állatokat. Sajnos arra is volt már példa, hogy halakat, madarakat vittek haza magukkal.

A legutóbbi eset azonban minden eddigit felülmúlt. Az állatmentők egy ludat találtak, ami mozdulatlanul, vérben fekve gubbasztott egy pad alatt. A szerencsétlen állatnak a fején több hatalmas vágás volt, teljesen kilátszott a koponyája. Megskalpolták.

Érden nem sok látnivaló van, nincs ami idecsábítaná a turistákat. Nincsenek élvezhető közösségi parkok, meg nem rongált játszóterek. A családosoknak, az idős embereknek, a sportolni vágyóknak kevés lehetőségük van arra, hogy valahol biztonságban kikapcsolódjanak. A Városliget biztonságosabbá tételével, hatékonyabb fellépéssel a terület egy élvezhető, csendes, természetbarát park lehetne. Csak ehhez egy normális városvezetés is kellene.

Így rabolják ki az alvó utasokat az érdi cigányok

Cigányok gyilkosságainak listája – csak erős idegzetűeknek! (2016-2020 III. rész)

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55