szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Fehér zászlót lengető palesztin fiatalokat végeztek ki a cionisták

Két, kezében fehér zászlót lengető, otthonaikba menekülő palesztin fiatalt gyilkoltak meg az izraeli hadsereg katonái. A zsidóknak nem volt elég a kivégzés, még meg is gyalázták a holttesteket, amikor buldózerrel “temették el” őket a homokba, “a testükre lehet, hogy bomba van erősíve” kitalált indokkal.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A katari székhelyű Al-Dzsazírá pánarab hírtelevízió már március 27-én sugározta azt a „tisztes távolságról” rögzített, rossz minőségű videófelvételt, amely dokumentálja két Gázai övezetbeli fiatal civil lakos hidegvérrel történt kivégzését. A videót nem az Al-Dzsazírá tévései vették fel, amit az is bizonyít, hogy a tévécsatorna honlapján „az Al-Dzsazírá birtokába jutott exkluzív felvételekről” olvashatunk. Az újabb izraeli háborús bűn elkövetése óta eltelt három nap, de a mivel a „magyar” hírközlők (kormányzati és nem kormányzati kézi vezérlésűek egyaránt) még mindig nem számoltak be róla, úgy érezzük, hogy kissé megkésve ugyan, de nekünk meg kell tennünk.

Az Al-Dzsazírá értesülése szerint a két palesztin a Gázai övezetet a Földközi-tenger partján észak-déli irányban összekötő Ar-Rasíd úton (Hárún ar-Rasíd, a legendás bagdadi kalifáról elnevezve – H. J.) haladva igyekezett hazatérni a Gázai övezet északi részében levő otthonába. A videófelvételen ez látható: a két fiatal férfi a Földközi-tenger partján, békés szándékukat jelezve, kisméretű fehér zászlót, pontosabban vásznat lengetve közelednek egy izraeli katonai állás irányába, ám kis idő múltán az egyikük kikerül a kamera látószögéből. A másik viszont hirtelen a parti homokra zuhan, miközben mögötte egy páncélozott katonai jármű látható.

„Temetés” buldózerrel a Gázai övezetben (fotó: videókép/YouTube)

A következő filmkockákon azt lehet látni, hogy az izraeli hadsereg buldózere „bedolgozza” a homokba és szeméthalomba a két holttestet (ha egyáltalán meghaltak akkorra a lelövések következtében… H. J.). A cionista zsidó propagandát rendszeresen megjelenítő CNN azzal igyekszik bagatellizálni a szörnytettet, hogy nem sikerült azonosítaniuk azt a helyszínt, ahol buldózerrel „eltakarították” a két palesztin holttestét. Éppen ezért nem biztos – állítja a CNN –, hogy a videófelvétel második felében látható, buldózerrel „eltemetett” két holttest annak a két palesztinnak a holtteste, akiket a videó tanúsága szerint fehér vászondarabbal a kezükben kivégeztek az izraeli katonák. (Mintha másik két palesztin buldózerrel történő homokba, szemétdombba döngölése kevésbé lenne háborús bűncselekmény… H. J.)

Az izraeli hadsereg szóvivője a CNN kérdésére válaszolva elismerte a két palesztin férfi meggyilkolását, de hozzátette, hogy a videón látható két eldózerolt palesztint a Gázai övezet déli részén korábban lőtték agyon, míg legutóbb, a videóképen a homokra zuhantat, a Gázai övezet középső részén csak meglőtték, mert nem vette figyelembe a figyelmeztető lövést. Orvosi ellátásban részesült, majd elengedték.

„A két palesztin gyanús viselkedést tanúsítva közeledett a hadműveleti területhez a Gázai övezet déli részén, s nem reagáltak a figyelmeztető lövésekre. S azért temették el őket buldózerrel, mert felmerült a gyanúja annak, hogy testükre robbanóanyagot erősítettek” – nyilatkozta az izraeli hadsereg szóvivője.

Így néz ki az észak-déli tengerparti Ar-Rasíd út zsidójárás után. Alul: Így festett zsidójárás előtt az út ugyan azon szakasza (fotó: Palesztin Tv)

Az Iszlám Ellenállási Mozgalom (Hamász) elítélte az izraeli megszállók legújabb bűncselekményét (azóta persze nyilván van újabb is), s egyben fölszólította a nemzetközi közösséget, hogy vonják felelősségre az elkövetőket. „Erre a bűncselekményre is a palesztin nép ellen a Gázai övezetben zajló kegyetlen népirtással összefüggésben került sor, amelyről egyébként nemrégiben az ENSZ palesztin területek emberi jogi jelentéstevője is beszélt” – áll a Hamász közleményében.

Végül nézzük, miként értelmezte a Jediot Aharonot által is közölt hírt az izraeli kommentelők egy része:

„Nagyon jó. Tisztelet az izraeli hadseregnek!”

„Valójában így működik a Hamász csalija a fehér zászlóval. Tisztelet az izraeli hadseregnek!”

„Nos, elkezdtünk siránkozni és jajveszékelni?”

„Így kell ezt csinálni. Hamász = a Gázai övezetbeliek. Tisztelet az izraeli hadseregnek!”

„Még az emléküket is el kell törölni a föld felszínéről. Ámen.”

„A nácik jönnek fehér zászlóval a kézben és kézigránátokkal a zsebben.”

„Nagyszerű!!! Így kell viselkedni a minden Gázai övezetbelivel.”

„Gyerünk! A szemétdombra velük! Én még el sem temettem volna őket. Hagytam volna, hogy a hollók egyék meg őket. A nép bosszút akar.”

„Olyan nincs, hogy civilek. Mindnyájan Hamász.”

„Tisztelet az izraeli hadseregnek! A játszma véget ért.”

„Nem látok ebben semmi rosszat. Jó munkát végeztek.”

Izraeli források: Amerika kihátrált, így már nem biztos, hogy meg lehet semmisíteni a Hamászt

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55