szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Tévedésből egy másik nő gyermekét gyilkolták meg egy cseh kórházban

Alapvetően is felvet az kérdéseket, hogy hogyan képes ugyanaz az orvos ugyanabban a kórházban magzatgyilkosságot végrehajtani, ahol előtte akár pár perccel tanúja lett egy család legnagyobb boldogságának. De ez az eset minden rémálmot felülmúlt. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Két terhes nő került egy prágai kórházba, az egyik egy rutinvizsgálatra érkezett, a másik pedig egy abortuszt akart elvégeztetni. Az orvosok azonban valahogy összecserélték a két nő kórlapját, és a rutinvizsgálatra érkező nő terhességét szakították meg. A tévedésről először a CNN Prima News tévécsatorna számolt be, a cseh egészségügyi minisztérium megerősítette azt. A minisztériumot a kórház vezetősége tájékoztatta, és legmélyebb sajnálatát fejezte ki a betegnek és családjának.

Megbocsáthatatlan emberi hiba történt, a vétkeseket egyelőre felmentették a szolgálat alól

– mondta a minisztérium szóvivője.

A kórház maga jelentette be a Novinky.cz hírportálnak, hogy kész kártérítést fizetni.  Klára Slámová ügyvédnő szerint ez bűncselekménynek minősül.

Ez a végzetes következmény és cselekedet természetesen nagyon komoly bűncselekménynek, súlyos testi sértésnek minősül. Hat hónaptól négy évig terjedő börtönbüntetéssel vagy pénzbírsággal kell számolniuk

– mondta Slámová a CNN Prima Newsnak.

Úton a normalitás felé – Észak-Karolinában hatályba lépett az abortuszt szigorító törvény

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55