Franciaország hagyományosan nagy gyarmattartóként volt jelen Afrika életében és szisztematikusan, jól átgondolva építette ki nagyhatalmi státuszát a térségben. Volt időszak, amikor a kontinens legnagyobb földbirtokosaként volt ismert és joggal kelt versenyre a britekkel bármely terület megszerzéséért.
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Franciaország hagyományosan nagy gyarmattartóként volt jelen Afrika életében és szisztematikusan, jól átgondolva építette ki nagyhatalmi státuszát a térségben. Volt időszak, amikor a kontinens legnagyobb földbirtokosaként volt ismert és joggal kelt versenyre a britekkel bármely terület megszerzéséért.
A gyarmati korszak végeztével azonban nem fejeződött be a gyarmattartói gondolkodás, amely a neokolonista szemléletben jelent meg. Jó ideig inkább kisebb, mint nagyobb próbálkozások történtek ezen modern láncok lerázására, de ezektől Afrika földje csak még vörösebb lett; polgárháborúk, etnikai harcok és erőszak tombolt szerte a kontinensen.
Francia Afrika – A Szahel-övezet bukása
Azonban 3 évvel ezelőtt a Szahel-övezetben jelentős változás történt és mára sikerült egy stabilnak tekinthető, bel- és külpolitikájában afrikai mércével mérve rendezett térséget kialakítani, amely mindazonáltal folyamatos intervenciós fenyegetéseknek van kitéve.
2021: Mali, Közép-afrikai Köztársaság, Guinea
2022: Burkina-Faso
2023: Niger
Mind olyan dátumok és országok, amikor és ahol hagyományosan francia nyelvterületű és/vagy kulturális és gazdasági impulzusú államok megtagadták a további kolonista elnyomást és elkergették a franciabarát kormányt.
Niger 2023-as antikolonista felszabadulása különösen érdekes a világpolitika tükrében. Egy pillanatra kitekintve egy dolgot megjegyeznék: Nigerben katonai hatalomátvétel történt, azonban nem szabad elfelejteni, hogy ezen szahel-övezeti országokban választások útján csak úgy lehet valaki egy ország feje, ha jó kapcsolatban van a franciákkal és kiszolgálja országa erőforrásait Párizs, vagy a Párizshoz köthető nyugati vállalkozásoknak.
Tehát a nigeriek – más út nem lévén – csatlakoztak a Mali, Burkina-Faso, Guinea és Közép-afrikai Köztársaság kvartetthez és kitessékelték a francia vállalatokat és katonákat. A szabadságharcosok támogatását jól jelzi, hogy a nyugatellenességgel aligha vádolható The Economist nigeri felmérése alapján a válaszadók 78%-a (!) támogatta a katonai hatalomátvételt és 74%-uk szeretné hosszabb ideig a forradalmárokat látni hatalmon.
De miért is fontos Niger és a többi Szahel állam?
A természeti erőforrások és stratégiai elhelyezkedésük miatt. A térség gyémánt- és aranybányái, valamint bauxit, fa, vasérc és kávé exportja sok-sok dollármilliárdos bevételt jelentett a nyugati cégeknek.
Niger prezentálta továbbá a francia urán szükséglet közel 25%-át, amely stabilitása egy olyan stratégiai fontosságú iparban, mint az atomenergia, elengedhetetlen. Franciaországot pont akkor érte ilyen kellemetlenség, amikor mind Európában, mind a világ más pontjain az a célja, hogy az oroszokat kinyomja az atomerőmű építés és fenntartás területéről.
Ezen fejős tehenek elvesztése komoly ellenállást váltott ki Macronban, aki tartva a dominó effektustól, azonnal lépett, és a Nyugathoz hűséges államok (vagyis a finanszírozással megvásárolt kormányaik) az ECOWAS (Nyugat Afrikai Államok Gazdasági Közössége) blokkon belül katonai megtorlással fenyegették Nigert, amely időközben de facto katonai szövetségre lépett Malival és Burkina-Fasoval. A helyzet már 2023 nyarán azonnali háborúval fenyegetett, de nem történt semmi.
Ennek két oka van:
1. a legaktívabb háborús retorikával rendelkező ECOWAS államok (Nigéria, Elefántcsontpart, Szenegál) igencsak instabil belpolitikával rendelkeznek, hiszen az erőforrások kizsákmányolása soha nem látott mértékben zajlik a nyugati államok irányába és társadalmuk elszegényedése folyamatos. A pattanásig feszült helyzetet jól jelzi, hogy a szenegáliak konkrét lázadásba kezdtek már a csapatok küldésének felvetésekor.
2. az új ,Afrikán kívüli szereplők (Oroszország és Kína) belépése a térségbe azzal fenyeget, hogy a renitens államok jelentős katonai- és gazdasági segítséget kaphatnak egy külső intervenció esetén.
Kína és Oroszország Afrikában
Kína az utóbbi 20 évben olyan gazdasági hálózatot épített ki Afrikában, amellyel talán még az USA sem rendelkezik. Mindezt úgy tette meg, hogy nem okozott sehol katonai konfliktust, nem tapad vér a kezéhez. Stabil és kiszámítható partner, aki köztudottan nem szól bele az államok belpolitikájába, csak a gazdasági kérdésekre koncentrál.
Oroszország belépésére egészen a közelmúltig nem lehetett számítani. A 2022-es ukrán-orosz háború kiszélesedése után azonban az afrikai államok erős katonai szereplőt láttak az oroszokban és – Kínához hasonlóan – olyan partnert, aki nem szól bele a belpolitikájukba és nem célja az ország kizsákmányolása oly módon, hogy közben jól lefizeti az aktuális politikai elitet. A BRICS szemlélete szerint hosszútávú, kölcsönösen jövedelmező partnernerséget keres a globális dél államaival és ezt a gyakorlatban is alkalmazza.
Oroszország nagy előnye kínával szemben, hogy kipróbált katonai tapasztalattal és harcképes csapatokkal tudja támogatni szövetségeseit, valamint hagyományosan tisztelet övezi az afrikai társadalmak körében. Niger új vezetése a hatalomátvétel után szinte azonnal Wagner katonákat kért és kapott, ezzel stabilizálva katonai helyzetét. A Wagner pedig szinte átvette a korábban francia idegenlégiósok által használt laktanyákat, akik a második világháború óta egyre szűkülő francia geopolitikai mozgástér miatt most részben kihasználatlanok és Franciaországban állomásoznak.
A nagy világpolitikai sakk játszmához hozzátartozik, hogy Francia Idegenlégió (5-10 ezer fő) Szahel-övezetből történő kiszorulása Macron számára lehetővé teszi, hogy máshol vesse be ezeket a csapatokat. Ismerve a nyugati politikusok már-már szürreális elképzeléseit az ukrán-orosz harci helyzetről nem lennék meglepve, ha ezek a kiválóan kiképzett egységek a közeljövőben megjelennének az ukrán arcvonalakon (természetesen a “mi ott se voltunk” kommunikációval karöltve) vagy – és ez sokkal valószínűbb – olyan objektumok védelmét kezdenék meg Ukrajnában, amelyek stratégiai jelentőséggel bírnak Párizs számára.
Macron nem véletlenül beszél Odessza védelmének fontosságáról és arról, hogy ha kell, akár NATO katonák bevetésével is szükséges védeni a várost. Odessza létfontosságú kikötő, elvesztése mind az Ukrajnában lévő francia, mind a teljes nyugati gazdasági érdekkör számára katasztrófát jelentene és csökkentené az eddig Ukrajnába invesztált több száz milliárd dollár megtérülési arányait.
Amikor Macron francia katonák (vélhetően francia idegenlégiósok) bevetéséről beszél, akkor még Bidennél is bidenebb módon védi a nemzetközi pénzpiacok befektetéseit és így elsősorban az amerikai nagyvállalatok, a Cargill, a DuPont és a Monsanto érdekeit nézi. Macron azért is gondolkodhat az idegenlégiósok bevetésén, hiszen ők nem született franciák, csupán zsoldosok, így a társadalom számára nem lenne olyan megrázó a veszteséglista olvasása.
A francia elnök stratégiája mögött egy másik gondolatmenet is lehet. Az EU által sokat hangoztatott ukrán újjáépítés esetén – az ököljogot fenntartva – megszerezhetné az egyik legszaftosabb falatot, Odesszát. Amennyiben addigra erős francia katonai jelenlét kiépítésére kerülhetne sor, akkor az egész dél-ukrán partvidék és a herszoni területek rekonstrukciójánál erősen az asztalra csaphatna az építőipari cégek kiválasztásánál.
Persze ennek előfeltétele, hogy maradjon addigra valami Ukrajnából…
Franciaország engedélyezheti különleges erőinek, hogy átlépjék Ukrajna határát
Hackerek jelezték a Franciáknak, hogy nem érdemes Oroszország bajszát húzogatni
(kuruc.info, Tamás a Krímből nyomán Szent Korona Rádió)