szombat, január 17, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Nem volt titok, hogy pedofil az újbudai óvodai dolgozó? Ismételten megszólaltak a szülők

Megszóltak a szülők is az ügyben. Többen csak remélni tudják, hogy az ő gyermeküket nem zaklatta a deviáns.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

„Bürokratikus megoldásokkal akarják azt biztosítani, hogy a jövőben ilyen helyzetek ne fordulhassanak elő, hát nyilván itt egy bűncselekményről van szó, egy bűntényről” – mondta az egyik szülő.

A szülők arról is beszéltek az M1-nek, hogy értesüléseik szerint

az óvónők is tudtak a gyanúsított viselkedéséről.

„Hallottuk, hogy volt olyan óvónő, aki szóvá tette a vezetőség felé, hogy olyan dolgok történtek, vagy olyanra lett figyelmes, ami számára már túllépi azt a határt, amit megtehetett volna ez a személy” – idézte fel egy szülő.

Ezt a bizonytalanságot nagyon nehezen élik meg.

„Szülőként az ember összeroppan első körben, és nem tudja, hogyan tovább, hogyan kérdezze meg a gyerekét, mit csináljon, és elbizonytalanodik, hogy vajon történt-e valami, vagy nem történt” – panaszolta egy másik szülő.

Megszólaltak a szülők az újbudai buzipedofil óvóbácsi ügyében

Újbudai pedofilbotrány: Nemcsak az elkövető, hanem az óvodákért felelős alpolgármester is homokos

(Hirado nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Megerőszakolt és teherbe ejtett egy 10 éves kislányt egy bangladesi pedofil

Mindössze 5 év börtönt kapott az a bangladesi pedofil,...

Hű cionista szolga: Orbán Viktor izraeli fegyverközpont létesítését hagyta jóvá Magyarországon

"Izrael Magyarország stratégiai partnere, és az együttműködés elmélyítése az...

Végre foglalkozik az Európai Bizottság a Benes-dekrétumok ügyével

Szili Katalin (KDNP) levelet írt az Európai Bizottság számára,...

Nobel-díjas lett Trump?! Igazából nem, csak a venzuelai ellenzéki vezető volt túlbuzgó

A cionista showman számos alkalommal kinyilvánította igényét a Nobel-díj...

A valaha talált legjobb állapotú kelta harci kürtöt tárták fel Angliában

2000 éves, vaskori, kelta harci kürtöt tártak fel Angliában...

Kategóriák

Újra a címlapokon Lakatos Márk, holott a rendőrség szerint is megrontott egy 13 éves fiút

Elévülhet-e a pedofília? Egy komoly pedofilügy főszereplőjét, a buzeráns...

A borsodi pedofil tanár 2 év börtönt kapott diákja megrontásáért

Döntöttek a borsodi pedofil tanár ügyében, aki 16 éves...

A pápa kirúgná Aranyszájú Szent Jánost, ha vatikáni tisztviselő lenne?!

XIV. Leó pápa kirúgta azt a vatikáni tisztviselőt, aki...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55