szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Megszólaltak a szülők az újbudai buzipedofil óvóbácsi ügyében

Egyre több részlet lát napvilágot az újbudai pedofilügy kapcsán. Lapunk is részletesen beszámolt az esetről, mert ismét azt látjuk, hogy egy szexuális deviáns – homoszexuális férfi – kezdett el kisgyerekeket zaklatni. Az ügy kapcsán egyértelmű, hogy a szexuális devianciák egy tőről fakadnak, mind a homoszexualitás, mind a pedofília ugyan annak a nemi vágynak az elfajzásai, mint láthattuk a Bite ügy kapcsán is. Az újbudai eset kapcsán most szülők is megszólaltak.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Mentális problémai lehettek és súlyos hangulatzavarokkal küzdött az a férfi, aki az egyik újbudai intézmény mosdójában szexuálisan zaklathatott egy kisgyermeket – számolt be korábban az ügy fejleményeiről a Magyar Nemzet.

Beszámoltunk arról is, hogy a pedofíliával gyanúsított Gy. Péter 2018 óta dolgozott az óvodában pedagógiai asszisztensként, most azonban a Hír TV arról ír, hogy két, az önkormányzat felügyelete alatt álló óvodában is dolgozott a 26 éves pedagógiai asszisztens.

A Célpont stábja továbbá azt is kinyomozta, hogy a szülők jelzései alapján a gyanúsítottra többször is volt már panasz. Hozzáfűzik,

az asszisztens egy másik férfival él, akinek állítólag pornográf képeket is küldött a gyerekekről. Sikerült megszólaltatniuk a szülőket is, ők úgy sejtik, hogy már évekkel ezelőtt is történhetett fajtalankodás.

Már volt azért három évvel ezelőtt is panasz erre az emberre, szülői részről is, illetve az óvónői részről is jelezték, hogy nem biztos, hogy annyira jó, hogyha gyermekek között van, de mint látjuk, hat évet ott töltött, tehát nem történt semmi az ügyben

– fogalmazott egy, a neve elhallgatását kérő szülő. A portál emlékeztet, egy homoszexuális pedagógiai asszisztenst pedofil-bűncselekmény gyanújával vettek őrizetbe, és időközben az is kiderült, hogy a nevelőanyja vezető tisztségben van az önkormányzatnál. Közben a baloldali városvezetés nem igazán igyekszik megszólalni az ügyben.

Újbudai pedofilbotrány: Nemcsak az elkövető, hanem az óvodákért felelős alpolgármester is homokos

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55