Megemlékezni a vörös megszállókról a “nemzeti kétharmad” alatt? Gond nélkül!

A nyugati sajtóorgánumokat és hazai kitartott szócsöveiket olvasva az a benyomás támadhat bennünk, hogy Orbán Viktor “fasizmusa” Magyarországból egy erődöt épített, mely megóvja megcsonkított hazánkat a globalista őrülettől, a színesek áradatától és az LMBTQP-lobbitól. Láncra vert tanárnőkkel, “embertelen börtönkörülményekkel”, “homofób diktatúrával” és “állami cenzúrával” riogatva igyekeznek meggyőzni minden hiszékeny nyugati polgárt, mennyivel jobb dolguk is van a “felvilágosult demokráciákban”, mint nekünk itt a Vadkeleten, ahol még az antifasiszta “hőstettekért” sem háziőrizet, hanem börtön jár…

Kérjük, támogassa adója 1%-ával az antifa terroristák ellen küzdő HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

Ezzel szemben mi az igazság? Az, hogy az Orbán-kormány ugyanúgy igazodik a globális elit terveihez, mint az összes többi európai ország. Minket is elárasztanak a kormány által importált bevándorlók, a beteg, homoszexuális lobbisták és külföldről pénzelt felforgatók is köszönik szépen, jól vannak. Még azok a pártok és szervezetek is zavartalanul működhetnek, amik konkrétan lebuktak, hogy külföldi lobbicsoportok pénzeit fogadták el. Mi pedig, nem, hogy az ügynökaktákat nem ismerhetjük, azt sem áll jogunkban tudni, hány kettős állampolgár ül az országgyűlésben.

Mi is ugyanabban a kifordított világban élünk, ahol az árulók hősök, a megszállók felszabadítók, az esküjükhöz hű katonák és vezetők pedig a történelem legalávalóbb emberei. Csak nézzük meg, mi történt múlt hétvégén. A Kitörésről és a Becsület napjáról még csak bejelentett megemlékezést sem lehetett tartani, a Bécsi kapu pedig az antifasisztáké lett, akik ismét megünnepelhették több tízezer magyar és német civil és katona legyilkolását az általuk éltetett Vörös Hadsereg részeg mészárosai által. Még egy fideszes képviselő is amiatt ajvékolt, hogy a Kitörés emléktúrán alkalmanként látható egy-egy horogkereszt, ami megbotránkoztatja őt is, meg a többi “felvilágosult” budapestit is, ezért akár be is lehetne tiltani az egész túrát. Ugyanezen képviselő a vöröscsillagos és a sarló-kalapácsos zászlókat lobogtató antifasiszták láttán nem botránkozik meg, így az ő demonstrációjukkal nem is volt baja. Mondja mindezt úgy, hogy a Becsület Napja kapcsán 25 éve nem történt semmilyen rendbontás. A megemlékezők a hősök szelleméhez méltó megemlékezéseket tartottak, majd egy egészséges túrával rótták le tiszteletüket a hont védelmező őseik előtt. Mégis ezek a “szélsőségesek” zavarják a mélyen tisztelt képviselőt, nem az Antifa, mely semmit nem tud felmutatni az értelmetlen romboláson, az önkényes erőszakon és a pusztításon kívül.

De, ha az eddigiek fényében nem lenne egyértelmű, kinek a pártján áll is a Fidesz-kormány, vessünk egy pillantást az alábbi képekre, melyeken pár rákosista és ex-ÁVÓ-s koszorúzza meg a kommunista megszállók emlékművét (mert nekik ilyen is lehet Magyarországon, egyébként).

Íme, az országot kifosztó szovjet horda, mely végigerőszakolta Kelet-Európát, maga után csak halottakat, meggyalázott nőket és felperzselt földet hagyott, ma koszorút és szegfűt érdemel, nevét pedig “dicsőséges” és “felszabadító” jelzőkkel illetik. Nyugaton egyenesen tagadják bűneiket, hazánkban (egyelőre) csak nem hangoztatják, csendes cinkosává válva az uralkodó narratívának.

Még rendőri védelmet is kaptak

Az Ellenforradalom 1956 posztjából az is kiderült, miközben a magyar állam az országunkat védő katonákra való megemlékezést minden lehetséges eszközzel igyekszik megakadályozni, addig a megszállásunkat ünneplő hazátlanoknak még rendőri védelmet is biztosít, hogy megemlékezzenek a 45 éves vérfürdő nyitányáról.

A Munkásőr Emléktársaság és a Magyar Antifasiszta Liga szervezésében gyűltek össze az internacionalisták február 13-án, mely számukra “Budapest felszabadulásának ünnepe”.

Elvileg megemlékezniük sem lenne szabad ezeknek a véresszájú magyargyűlölőknek, ám a KISZ-esekből és III/III-sokból verbuválódott “nemzeti kormány” ahelyett, hogy hazazavarná ezt a csürhét, még rendőri biztosítással garantálja, nehogy valamely áldozat leszármazottja esetleg eligazítsa őket Moszkva felé…

Az arc a lélek tükre – kell ennél beszédesebb kép?

Majd, ha egyszer nemzeti kormány lesz, talán a történelemünket is rendre tudjuk rakni. Ám, ha továbbra is hagyjuk, hogy az ellenség edukálja gyermekeinket, ezen nemzeti kormány esélye egyre távolabbinak tűnik.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Tiltott önkényuralmi jelképek, a terror éltetése és a kommunizmus romantizálása – Erről szólnak a Munkásőr Emléktársaság rendezvényei

Ismét külföldi szélsőbaloldaliakat hív az országba a Vajnai-Noé páros

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)