“Senki se csodálkozzék azon, hogy a rossznak az emberi életben olyan nagy szerepe van. A rossz tulajdonképpen az egyetlen feladat, amit meg kell oldanunk.” Az alábbi cikkünkben rendkívül fontos, a bűnökhöz kapcsolódó gondolatokat gyűjtöttünk össze Hamvazószerda alkalmából, Hamvas Béla, A bor filozófiája és Frithjof Schuon, A kereszténységről című művekből.
Kérjük, támogasd adód 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashatsz.
Felajánlásodat az Azonosságtudat Alapítványnak küldd el!
Adószám: 18218082-1-07
Hamvas Béla
Az emberek általában azt hiszik, hogy minden baj oka a bűn. Bűn alatt értik azt, hogy valaki hazudik, lop, csal, rabol, öl paráználkodik. Tudatlanságuk odáig megy, hogy e bűn ellen roppant nagyhangú törvényeket hoznak, amelyben még akasztófával is fenyegetőznek. Bár ezek a törvények sok-sok ezer évesek, még semmiféle eredménnyel nem jártak.
Ez ellen az általános hit ellen én most ezennel óvást emelek. Alapos meggondolás nyomán kijelentem, hogy a baj oka nem a bűn. A baj oka mélyebben van. A baj oka a rossz magatartás. A bűn a rossz magatartásnak csak következménye. Ezzel a törvény és a morál területét Pál apostol nyomán felszámoltnak tekintem, és minden emberi tevékenység eredetét a fundamentumban, a vallásban kívánom megalapozni. Teszem pedig ezt nem önhatalmúlag, és nem azért, mert ezt a gondolatot én fedeztem fel. Nem. Ez teremtő eszkatológusok előjoga volt vallásalapitó pillanataikban, mint kortársunk mondta. És teszem ezt azért, mert tapasztalatom szerint a törvény és a morál a bűnt legfeljebb csak látszatra szüntette meg, viszont soha egyetlen bajt sem tudott meggyógyítani.
A bűn gyökere, s így a rossz forrása sokkal de sokkal mélyebben van, semhogy a morál és a törvény elérhetné. A büntetőtörvénykönyv által megbélyegzett bűnök a rossz vallásos magatartásnak csak végső következményei. Már mondtam, s ezúttal ismét hangsúlyozom, mindenkinek kell, hogy valamilyen vallása legyen és vallástalan ember nincs. Ha valaki nem hisz a jó vallásban, hisz a rosszban. Valamennyi rossz vallás között a legrosszabb az ateizmus. A lényeg azonban most következik. A rossz vallás a rossz magatartásnak nem következménye. Nem. A rossz vallás maga a rossz magatartás. Ez a rossz magatartás minden rossz tenyészhelye és minden bűn forrása. Forrása elsősorban a morális hibáknak, mint amilyen a hiúság, az irigység, a kapzsiság, a szemtelenség, a kérkedés, az ízléstelenség. De forrása és tenyészhelye a büntetőtörvénykönyv által üldözendő bűnöknek, a lopásnak, a csalásnak, a gyilkosságnak is. Az úgynevezett bűnök a rossz vallásnak csak utolsó konzekvenciái.
Senki se csodálkozzék azon, hogy a rossznak az emberi életben olyan nagy szerepe van. A rossz tulajdonképpen az egyetlen feladat, amit meg kell oldanunk. A kezdetek kezdetén az ember elkövette az első bűnt. Most már tudjuk, hogy ez a bűn micsoda. Nem olyasvalami, ami a törvénykönyvbe ütközik. Még a legszigorúbb erkölcstan szerint se lehetne elítélni. Miért? Mert az első bűn, a legmélyebb bűn, a legrosszabb rossz a rossz vallás volt, a rossz magatartás. Ebben a pillanatban az ember görcsöt kapott. A Biblia eredendő bűnnek hívja. Azóta ezt a görcsöt, amely lényünk alapjában, a vallásos magatartsban következett be, mindnyájan magunkban hordjuk. Mert ez a sokk örökölhetó. Saját rossz magatartásunk irritál bennünket és a feloldást eszeveszetten keressük. Az özönvíz nem tudta kimosni belőlünk.
Frithjof Schuon
A bűn-mint-cselekedet felfogással kapcsolatban futólag jegyezzük meg, hogy vannak olyan viselkedések, amelyek objektíve bűnök anélkül, hogy szubjektíve azok lennének, más viselkedések pedig szubjektíve bűnök anélkül, hogy objektíve azok lennének: például a szent megtagad egy vallási kötelességet, mert extázisban van, a képmutató pedig elvégzi azt, mert azt szeretné, hogy csodálják érte. Ezt azért kell megemlíteni, mert emlékeztetni kívánunk arra, hogy egy tett a szándék szerint érvényes ugyan, mindazonáltal nem elég, ha a szándék szubjektve jó: objektíve is annak kell lennie.
De visszaérve témánkhoz: azt állítani, hogy minden ember „bűnös”, nem azt jelenti, hogy nincs olyan ember, aki képtelen lenne tartózkodni a rossz cselekedetektól, ám bizonyosan jelenti azt, hogy minden ember – a legritkább kivételektól eltekintve – alávetett a „kifelé fordultság” vagy „horizontalitás” kísértésének; ha nincs kicsapongási kísértés a kifelé irányuló, horizontális irányba, akkor sem az érzékiség, sem a hitetlenség nem létezik tovább.
Kétségtelen, hogy minden embernek joga van a környezete felé fordulni – miként azt észlelő és cselekvő képességeink bizonyítják -, ám e jogot korlátozza az ezt szervesen kiegészítő befelé fordulási kötelességünk, amely nélkül voltaképpen nem lennénk emberek; ez azt jelenti, hogy az „Isten királysága bennetek van” vonzási pólusának végső soron felül kell kerekednie a világ csábító varázsával szemben? Ezt fejezi ki a legföbb parancsolat, amely miközben arra tanít, hogy mit kell tennünk, azt is tanítja, hogy mik vagyunk.[…]
A mulasztás bűnének fogalma lehetővé teszi, hogy még pontosabban megértsük az áteredő bűn problémáját, azét a bűnét, amely bennünk már cselekedeteink előtt létezik. Ha a legfőbb parancsolat azt kívánja, hogy szeresd Istent “teljes szívedből és teljes lelkedből és teljes erődből és teljes elmédből” (Lk 10,27), akkor ebből az következik, hogy az ezzel ellentétes viselkedés a legfőbb bűn, eltérő mértékben ugyan, hiszen különbséget kell tenni az Isten iránt érzett gyúlölet és az egyszerű közömbösség között; mindazonáltal Isten így szól a Jelenések könyvében: „Így mivel langymeleg vagy, és sem hideg, sem meleg, kivetlek a számból.”[…]
Ádám és Éva engedtek azon vágyuk kísértésének, hogy többek akarjanak lenni, mint amik lehettek, és a kígyó ezen kísértés lehetőségét jelképezi. A bábeli torony építői, a titánok, Prometheus és Ikaros mindannyian Isten helyébe akartak lépni, és ők is a bukás megalázó büntetését szenvedték el. A Biblia szerint a tiltott fa a „jó” és a „rossz” közötti megkülönböztetés tudásának fája volt; mármost ez a megkülönböztetés vagy különbség magának a létnek a természetéhez tartozik, következésképpen eredete nem lehetne a teremtésben; így aki ezt a tudást magának akarja, az egyenlő akar lenni a Teremtővel; és ez a bűn, minden bűn, voltaképpeni lényege. És valóban, a bűnös maga dönti el, hogy mi a jó, a dolgok objektív természetével ellentétben; készségesen ámítja magát a dolgokat és önmagát illetően, és így az ebből fakadó bukás nem más, mint a valóság reakciója.
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
Frithjof Schuon: Embernek lenni annyi, mint tudni (I. részlet)
A bűnt nem lehet jóváhagyni – Interjú Barsi Balázs ferences szerzetessel
/Részlet Hamvas Béla: A bor filozófiája és Frithjof Schuon: A kereszténységről/
(Szent Korona Rádió)