Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Újra megvédené a lányát az apa, aki sniccerrel vágott nyakra

Leszögezzük, hogy mind a két fél cigány: mind az ukrán menekültek esetében kijelenthető, hogy kárpátaljai cigányok (tudtak magyarul is), illetve a védekező fél is. A lány és az apa interjúja is erről tanúskodik. Azonban a származásnál sokkal fontosabb az igazság: a lányát védő apa mellett kell kiállni, az ukrajnai menekülteket pedig meg kell regulázni, az ilyen balhés alakokat visszaküldeni, hogy menjenek csak a frontra keménykedni.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a közbiztonság javításáért harcoló HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.

Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

Kisebb dulakodás után súlyosan megsérült egy férfi a hétvégén a kerepesi HÉV-megállónál. Egy tapétavágóval sebesítették meg a nyakán. Az elkövető egy apa volt, akinek a lányát az elmondottak szerint nem sokkal korábban a HÉV-en végig zaklatta egy háromtagú társaság, köztük a sérülést elszenvedő férfi is. Az RTL-nek nyilatkozó apa azt mondta, nem sajnálja, amit tett, visel minden következményt és ha úgy alakulna, újra megvédené a lányát.

A lányt elmondása szerint fizikai és szexuális erőszakkal is fenyegették az utazás során, valamint a származására is megjegyzéseket tettek. Amikor szállt le a szerelvényről, mint mondta, az egyik zaklatója megpróbált „alányúlni”. Az RTL riportja szerint a lány sírva hívta telefonon az apját, aki azonnal a helyszínre sietett. Itt próbálta számon kérni a zaklatókat és gátolni őket abban, hogy elmenjenek, mielőtt a rendőség kiér a helyszínre. „Abban a pillanatban már ütött is az első felém” – mondta a lány apja a csatornának, hozzátéve, hogy a társaság egyik tagja őt is végig fenyegette. A dulakodás egy pontján az apa úgy érezte, elő kell vennie a tapétavágót, amivel aztán megvágta az egyik zaklató nyakát.

Mint mondta, önvédelemből cselekedett, de az is fontos motiváció volt számára, hogy a férfi ne tudjon újra a lánya után menni.

A megvágott férfi súlyosan megsérült. Az apát vasárnap őrizetbe vették, de másnap elengedték. Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt indult ellene eljárás, de a rendőrség garázdaság miatt is nyomoz, ahelyett, hogy nyugodtan nyomozhatna közösség tagja elleni erőszak miatt (cigányoztak az elkövetők), illetve nemi erőszak bizonyos formái is felmerülnek…

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Igazságszolgáltatás Magyarországon: a zaklató ukrán szabadlábon, a lányát védő apa előzetesben

Plüssmackós fiatalok járókelőket vertek és fosztottak ki Szolnokon; közeledik India és Kína? Washington ellen összefoghatnak a riválisok; felizzott az USA-Irán konfliktus

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 2.

Telegram-posztjaink (2026.08.30.)

Unger Anna alkalmatlan a hallgatók szerint; önvezető autókkal kísérleteznek Magyarországon; Ukrajna havonta 30 ezer új katonát kényszerül mozgósítani

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 2.

Telegram-posztjaink (2026.08.31.)

Kirúgják a nemzeti parkok igazgatóit is?; orgiát szervezne a választóival egy mannheimi tanácstag; Izrael saját precíziós légibombákat fejleszt, hogy csökkentse amerikai függőségét

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 31.

Rendszerváltás: LMBTQP-szervezetekkel rendeznek kiállítást a múzeumok

A Tisza valóban hozott egy ideológiai rendszerváltást (gyakorlati kérdésekben, mint ...

LMBTQP

2026. 08. 31.

Telegram-posztjaink (2026.08.29.)

102 éves úzvölgyi veteránnal találkozott a HVIM – Magyar Ellenállás delegációja; a brit kormány külön útmutatóban tanítja a migránsokat a nők tiszteletére; több mint 80 ukrán katona szökött meg egy német kiképzőtáborból

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 30.

Megfenyegetett egy plébánost a Tisza képviselője, miután az bírálta Magyar Pétert; gumilövedékkel lőttek a migráció ellen tüntető spanyolokra Ceutában; már hároméves gyerekeknek is drag queen érzékenyítést szerveznek az USA-ban

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 28.