Julius Evola: Zárójelben a drogokról (II. részlet)

Julius Evola, Zárójelben a drogokról című, mára egyre inkább aktuális témát boncolgató műve első részének folytatásában az író a drogok tudatra való hatására tér ki, valamint hogy hogyan roncsolják a tudatmódosító szerek az ember elméjét, mindezek mellett a drogok típusairól is szót ejt.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

Említettük az afrikai ritmikus polimetria technikáját: egy erő folyamatosan vissza van tartva azért, hogy egy másik rendhez tartozó erő felszabaduljon. A primitívek alacsonyabb eksztázisában ez megnyitja az utat sötét erők beáramlása előtt. Mondottuk, hogy esetünkben ezt a másik erőt a “létnek” (önmagunknak) az ingerre adott válasza hozza létre. A drognak és magának az alkoholnak a hatása által teremtett helyzet ugyanilyen. De egy effajta reakció szinte sohasem következik be; az anyag hatása túl erős, nyers, ellenőrizhetetlen és külsőleges ahhoz, hogy ne pusztán alávessük magunkat ennek a hatásnak, ezért a folyamat elsodorja a “létet”. Olyan, mintha egy hatalmas áramlat ténylegesen betörne a tudatba, és így a személy csak a már bekövetkezett állapotváltozást tudná észlelni, anélkül, hogy az a beleegyezését kérné, és belemerül az új állapotba: az új állapot “mozgatja”. Ezért a felmagasztalt élet és a transzcendens boldogság vagy gyönyör minden benyomása ellenére a tényleges, még ha nem is észlelt hatás egy ájulat, önmagunk megsértése.

Hogy a folyamat másképpen fusson le, ahhoz arra lenne szükség, hogy – nagyon sematikus módon egy képpel fejezvén ki magunkat – azon a ponton, amikor a drogok hatása külsőlegesen felszabadít egy bizonyos x energiát, önmagunknak, a “létnek” egy aktusa az áramlatban bevesse saját kettős, x + x energiáját, és azt mindvégig fenn is tartsa. Hasonlóképpen, mint ahogyan a hullámot, még ha véletlenül borítja is be, az ügyes úszó arra használja, hogy lendületbe jöjjön, és az túlvigye a hullámon. Akkor nem lenne önfeladás, a negatív pozitívvá alakulna át, nem jönne létre egy olyan helyzet, hogy az eszköz maga alá gyűri az embert, a tapasztalat bizonyos mértékben a feltételektől függetlenné válna, és ami a hatást illeti, nem az eksztatikus felbomlás következnék be, amely nélkülöz bármiféle individuumon túli megnyílást és csak szenzációkból áll, hanem bizonyos esetekben megnyílna annak a lehetősége, hogy megvalósuljanak a valóság egy magasabb dimenziójával a drogok ókori, nem-profán használatánál tekintetbe vett kapcsolatok. A drogok ártalmas hatása akkor bizonyos mértékben ki lenne küszöbölve.

Itt jó lesz kitérnünk néhány részletre. Általában a drogok négy kategóriába sorolhatók: ezek a felhangolók, a részegítők, a hallucinogének és a narkotikumok. Az első két kategória számunkra nem különösebben érdekes: többé-kevésbé úgy, mint a dohány s a szeszesitalok használata, amelynek nincs jelentősége, hacsak nem válik “vétekké”, vagyis nem vezet függőséghez.

A harmadik kategória olyan drogokat foglal magában, amelyek által kiváltott állapotokban különböző látomásokat és az érzékek és a szellem szinte más világait lehet tapasztalni. Ezeket a hatásokat egyik aspektusukban – tekintettel arra, hogy a látomásokban olyan tartalmak vetítődnek ki és válnak nyilvánvalóvá, amelyek saját mélypszichénkben voltak, azonban nem ismertük fel őket ilyenekként – “pszichedelikumoknak” is nevezik. Így az orvosok még azt is megpróbálták, hogy olyan drogokat, mint a meszkalin, a pszichoanaliziséhez hasonló pszichikai felfedezésekre használjanak. Amikor minden a psziché altalajának kivetítésére redukálódik, az általunk tekintetbe vett embertípus számára még az ilyen tapasztalatok is érdekesek lehetnek. A szenzáció és a mesterséges mennyország veszedelmes tartalmain kívül olyan illuzórius fantazmagóriákról van szó, amelyek nem visznek tovább, még ha nem is kell kizárnunk, hogy olykor nemcsak saját tudatalattink tartalmai működnek, hanem sötét befolyások is, amelyek szabad utat találva látomásosan nyilvánulnak meg; még azt sem mondjuk, hogy velük – és nem az egyéni psziché puszta elfojtott altalajával — nem kell bizonyos impulzusokat kapcsolatba hoznunk, amelyek ezen állapotok mellett kitörhetnek (és ezek között vannak olyanok, amelyek esetleg még bűncselekményekre is vezetnek).

E drogok hasznos alkalmazása az előzetes “katarzist”, vagyis éppen az aktivizálódó egyéni tudattalan altalajnak a semlegesítését tételezné fel; ekkor a képek és benyomások kapcsolatban lehetnének egy magasabbrendű spirituális valósággal, ahelyett, hogy egy szubjektív látomásos tobzódásra redukálódjanak. Kimondhatjuk, hogy azokban az estekben, amikor a drogoknak ez a magasabb rend használata jött tekintetbe, nemcsak a szubjektum előkészítési és megtisztítási periódusairól, hanem a kontempláció periódusairól is gondoskodtak, például ama szimbólumok kontemplácojáról, amelyeknek rendeltetése a folyamat megfelelő irányítása volt. Olykor védelmező célú “megszentelésekről” is gondoskodtak. Történnek utalások arra, hogy Közép- és Dél-Amerikában a bennszülöttek bizonyos közösségeiben a peyotl használatát azokkal a régi templomok romjai között található domborművi alakokkal kötötték össze, amelyek csak a drog által létrehozott állapotokban “beszéltek”: spirituális megvilágodosdásban nyilatkoztatták ki jelentésüket. Az egyéni orientáció fontossága világosan megjelenik a meszkalin abszolút eltérő hatásaiban, amelyek a droggal kísérletező két kortárs iró, A. Huxley és Zaehner esetében bekövetkeztek. Ki kell mondanunk, hogy az olyan hallucinogének tekintetében, mint az ópium és részben a hasis, a tapasztalat előbb tárgyalt aktív átélését, ami a mi szempontunkból a lényeges, általában ki kell zárnunk.

Hátra van ama narkotikumok és a teljes érzéstelenítésnél is használt anyagok kategóriája, amelyek normális hatása pusztán a tudat teljes felfüggesztése. Ez egy elszakadásnak felel meg, amely az alattomos eksztatikus és gyönyörkeltő tartalmakkal együtt kizárja az összes köztes “pszichedelikus” formát, vagyis egy üres térnek felel meg, ahol – ha a tudat fennmaradna – a centrum a tiszta “én” lenne, amely lehetővé tenné a magasabb valóságra való nyitást. De ezzel az előnnyel szemben áll az elszakadt tudat fennmaradását biztosítani képes begyakorlás szélsőséges nehézsége.

Általában szem előtt kell tartanunk, hogy a drog spirituális célból, avagy a transzcendencia felvillanásainak megragadása végett történő használatának megvan a maga ára. Az, hogy drogok hogyan hoznak létre (nem megegyező és nem egyforma) pszichikai hatásokat, modern tudományos szempontból nincs még felderítve. Az a vélemény, hogy közülük néhány, mint az LSD, rombolóan hat bizonyos agysejtekre. Akárhogy is van, egy dolog biztos: a drogok nem kivételes használata (aminek a helyét azután annak a képességnek kell átvennie, hogy hasonló állapotokhoz saját eszközeinkkel jussunk el) bizonyos pszichikai dezorganizációhoz vezet. Ezért amikor az általunk választott út minden pszichikai képesség maximális összeszedésén alapul, ezt a hatást fenn kell tartani és mérlegelni kell.

Valószínű, hogy a közönséges olvasó számára az ideáknak ez az egész rendje kellemetlen, mivel tájékozódásához hiányoznak a személyes vonatkoztatási pontok. De ismét csak maga a téma kibontakozása kényszerítette ránk ezt a rövid határátlépést. Valójában csak ha számba vesszük az említett lehetőségeket, bármilyen szokatlanok is legyenek azok, akkor fejthetjük ki megfelelően a szükséges antitéziseket, ismerhetjük fel azt a pontot, ahol a mai világ elemi erőit felidéző folyamatok bizonyos lehetséges pozitív értékek tekintetiben teljesen blokkolva vannak, miközben a tisztán bomlasztó és regresszív értékek az új nemzedékek egyre szélesebb rétegeiben túlsúlyra jutnak.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Julius Evola: Zárójelben a drogokról (I. részlet)

René Guénon: A pénzverés degenerálódása (I. részlet)

(Részlet Julius Evola: Meglovagolni a tirgist c. művének; Zárójelben a drogokról c. fejezetéből; 195-198. oldal)