Izland, az LMBTQP fertő fellegvára

A világ egyik legszebb és legdrágább országaként is híres Izland más tekintetben is szélsőséges tulajdonságokkal rendelkezik. Erre az államra már eddig is kiváltképp káros hatásokat váltott ki az LMBTQP-lobbi, most pedig egy kint élő lobbista leírásai alapján bemutatjuk, milyen létrontó események jellemzik az ország „fejlődését”.
A libanoni Hezbollahra koncentrál Izrael, miközben Hán Júniszban is dúlnak még a harcok

Kölcsönösen mérik egymásra a csapást a Hezbollah és a zsidó erők. Előbbiek rendszeresen rakétázzák az izraeli állásokat, főleg kommunikációs eszközöket, radarállomásokat, de egyre komolyabb rakétákkal, például az iráni Fataq-1-essel, amit sorozatban is tudnak indítani. Az IDF is próbál válaszolni.
A politika töröltette volna a Kitörés Túrát az „Ötpróba” rendszeréből, de Novák Előd „meghekkelte”

Elképesztő események játszódnak le idén is a Kitörés 60 Emlék- és Teljesítménytúra körül. Az antifákat nemhogy betiltanák, hanem még vonulásos demonstrációt is engedélyeznek számukra a „náci” túra ellen tiltakozva, miközben a túra bekerült az Ötpróba sorozatba, aztán gyakorlatilag a szervezők nagyon gyorsan el is határolódtak, de mégsem sikerült azt törölniük. A Facebook-hozzászólások alapján a hétpróbás […]
A Daesh tagjai támadtak egy templomra Isztambulban, egy ember meghalt, mára elfogták őket(videóval frissítve)

Decemberben az Iszlám Állam 189 tagját tartóztatták le Törökországban, miután azok szent helyek ellen akartak támadásokat végrehajtani. Emellett, mint arról is beszámoltunk, a Moszad több tagját is lekapcsolták. Vajon a mostani támadásnak ezen két terror”állam” terrorszervezetéhez van köze?
Ezért érdemes követni Telegram-csatornánkat (2024.01.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb hírek jelennek meg. Sok videót, képet, mémet csak rövid kommentárral ellátva, a Telegram-csatornánkon teszünk közzé, ahogy rövid híreket is ott jelentetünk meg. Ezeket mindennap összefoglaljuk, hogy akinek nincsen Telegramja, az se maradjon le!