Az AUR után a szocdemek is az erdélyi magyar identitás leépítésére törekednek

Az AUR pofátlanul kezdett „közeledni” az erdélyi magyarokhoz. Most a szociáldemokraták relativizálnák a magyar identitást…
Hosszan tartó tűzszünet jöhet Gázában?

A mai napon kiderül, hogy az elkövetkezendő két hónapban mi lesz Gáza sorsa. Tűzszünet, vagy folytatódnak a bombázások?
Törökország megkapja a régóta kért F-16-osokat

A politikai nyomásgyakorlás nagy fegyvere az USA-nak az úgynevezett szövetségeseivel szemben. Törökországnak például addig nem indították meg az F-16-osok átadását, amíg az nem szavazta meg a svéd NATO-csatlakozást.
Már Bayer Zsolt nagyapja is köpönyegforgató volt: nyilasból lett lelkes ÁVH-s

Ungváry Krisztián történész munkássága gyakorlatilag egy ideológiai kurzus tudományos munkássággal: mítosztalanítani vagy éppen mocskolni a magyarság számára fontos eseményeket, személyeket. A modernitás, az istentelen liberalizmus narratívája szerint magyarázni a történelmet. Most Bayer Zsoltot, a Fidesz megmondóemberét vette célkeresztbe, és von le hamis következtetéseket, viszont az általa kikutatott levéltári anyagok mellett nem mehetünk el szó nélkül….
Így zajlott a Konrad 3 hadművelet és Székesfehérvár visszafoglalása 1945-ben

Alább Csarnai Márk, kiváló jobboldali történész írását közöljük, melyben összefoglalja, hogy miként zajlott Székesfehérvár visszafoglalása a Vörös Hadseregtől 1945-ben, a Konrad 3 hadművelet keretén belül.
Ha nem szeretnél lemaradni ilyen és hasonló tartalmakról, kövess minket a Telegram csatornánkon (2024.01.26-27)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb hírek jelennek meg. Sok videót, képet, mémet csak rövid kommentárral ellátva, a Telegram-csatornánkon teszünk közzé, ahogy rövid híreket is ott jelentetünk meg. Ezeket mindennap összefoglaljuk, hogy akinek nincsen Telegramja, az se maradjon le!