„Akárhogy is van, a drogok a mámor és az élmények ismeretlen intenzitása illúzióját adjak, de amelyeknek valójában bomlasztó jellegük van, és semmiképpen sem visznek a túloldalra” – írja Julius Evola, a Meglovagolni a tigrist című művében. Az író kitér a régi és mai droghasználók céljaira és összefoglalja miért rettentően káros, ha az ember tudatmódosító szerekhez nyúl és azok függőjévé válik, ami sajnos a mai társadalomban elég népszerű divattá vált.
Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07
Megérthetjük, hogy így a zene és a tánc területén túl egy sokkal szélesebb és problematikusabb területre jutottunk, amely sok más, az új nemzedék körében egyre elterjedtebben használt eszközt ölel fel. Amikor az az észak-amerikai „beat generation„, amelyre már céloztunk, az alkoholt, a szexuális orgazmust és drogokat együttesen azzá tette, ami az lét értelmének lényeges alkotóeleme, radikálisan olyan technikákat vett át, amelyeknek a valóságban közös alapjuk van – a most bemutatott alap.
Nem véletlenül időzünk hosszasan ennél a területnél. Eltekintve attól, amit a következő fejezetben a szexusról mondunk, a már megtett megjegyzésekhez csak néhány megfontolást fűzünk arra az eszközre vonatkozóan, amelynek a célja a mai világ néhány szektorában használt eszközök közül legláthatóbban az eksztatikus menekülés, vagyis a drogra vonatkozóan.
A drogoknak a mai ifjúság körében bekövetkező növekvő elterjedése nagyon fontos jelenség.
Egy specialista, dr. Laennec ezt írja: „Országainkban a drogfüggők legelterjedtebb kategóriaját a neuropaták és a pszichopaták képviselik, akik számára a drog nem luxus, hanem életfontosságúvá vált táplálék, a szorongásra adott válasz… A drogfüggés ekkor úgy jelenik meg, mint az alany neurotikus szindrómájához járuló további tünet: mint egy tünet a többi között, egy további védekezés, nagyon hamar az egyetlen és valódi védekezés.” Bizonyos mértékben ezek a megfontolások általánosíthatók avagy kiterjeszthetők a személyek sokkal szélesebb körére, akik nem neuropaták a szó sajátos, klinikai értelmében: főként olyan fiatalokról van szó, akik többé-kevésbé világosan megértették a modern a modern létezésnek és a modern civilizáció rutinjainak az ürességét, és akik menekülni szeretnének. Ez az impulzus fertőző lehet, a drogok használata kiterjedhet olyan egyénekre is, akikben nem létezett ez az eredeti ok, ez a kiindulópont, és akik tekintetében csak egy sajnálatos vétekről beszélhetünk: miután utánzásból vagy divatból elkezdtek drogozni, alávetik magukat a drogok által kiválasztott kedvelt állapotok kísértésének, amelyek igen gyakran tönkreteszik már amúgy is gyenge személyiségüket.
A drogokkal részben megismétlődik az a helyzet, amelyre a szinkópált zene kapcsán már rámutattunk. Gyakran a profán és „fizikai” síkra helyeződnek át azok az eszközök, amelyeket kezdetben a beavatásoknak és a beavatásokhoz hasonló tapasztalatoknak a területén az érzékfeletti megnyitásának segítőiként használtak. Ahogyan a szinkópált zenére táncolt táncok az eksztatikus néger táncokból származnak, úgy a különböző ma használt és a gyógyszerkészítés tudománya által változatosan kidolgozott drogok olyan drogoknak felelnek meg, amelyeket a primitív népek nemritkán régi tradíciókat követve „szent” célra használtak. Ez egyébként már a dohányra nézve is érvényes: az amerikai indiánok erős dohánykivonatokat használtak ama neofiták előkészítésénél, akiknek egy bizonyos ideig vissza kellet vonulniuk a profán élettől, hogy „jelekben” és látomásokban részesüljenek. Bizonyos határok között ugyanezt mondhatjuk az alkohol tekintetében: tudunk a „szent italok” hagyományáról, valamint az alkohol használatáról a dionysizmusban és a vele rokon áramlatokban; például az ókori taoizmus nem tiltotta a szeszesitalokat, sőt ezeket az „élet kivonatainak” tekintette, amelyek elősegítik azt a mámort, amely – mint a tánc mámora is – az úgynevezett „valóságos emberek” által keresett egyfajta „mágikus kegyelmi állapot” felé vezethet. A coca, a mescal, a peyotl és más drogok Közép-és Dél Amerika titkos társaságainak rituáléjában játszottak és gyakran játszanak ma is szerepet.
Manapság minderről nincs világos és megfelelő elképzelésünk, mivel nem domborítjuk ki eléggé azt, hogy ezeknek az anyagoknak a hatásai használójuk alkatának, specifikus reakcióképességének, valamint – nem profán használatuk előbb említett eseteiben – spirituális előkészítésének és szándékának függvényében nagyon különbözőek lehetnek. Ugyan beszélnek egy minden egyénnél eltérő „toxikus egyenletrol” (Lewin), azonban ennek a fogalomnak nem adták meg a szükséges terjedelmét; azért sem, mert a megfigyelések céljából rendelkezésre álló terület korlátozott, mivel kortársaink igen nagy többségének leblokkolt egzisztenciális helyzete nagyon figyelemreméltó módon korlátozza a drogok lehetséges hatókörét.
Akárhogy is van, a drogok (ezek közé sorolhatjuk az alkoholt is) a „személyes egyenletre” és a specifikus zónára hatnak, hogy az egyedet az elidegenedés, azon állapotok passzív megnyitása felé vezessék, amelyek egy magasabb szabadság, a mámor és az élmények ismeretlen intenzitása illúzióját adjak, de amelyeknek valójában bomlasztó jellegük van, és semmiképpen sem „visznek a túloldalra”. Ahhoz, hogy e tapasztalatok más kimenetelére számítsunk, a spirituális aktivitás kivételes fokával kellene rendelkezni, és egyben az olyan ember magatartásának az ellentétével aki azért keresi e tapasztalatokat, és azért van szüksége rájuk, hogy elszökjön a feszültségek, traumatizálódások, a neurózisok, az üresség és az abszurditás érzése elől.
Folytatjuk!
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
(Részlet Julius Evola: Meglovagolni a tirgist c. művének; Zárójelben a drogokról c. fejezetéből; 192-195. oldal)
