szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A Legbátrabb Város Emléktúrával indul a Hadak Útja túrasorozat

Immáron tizennegyedik alkalommal rendezi meg a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a Legbátrabb Város Emléktúrát – Magyarnándor és Balassagyarmat között. Hozzávetőlegesen ezen az útvonalon haladhattak a csehkiverő honvédek és azok a polgárok akik csatlakoztak hozzájuk, hogy együtt mentsék meg szülőföldjüket. Ezzel a túrával rájuk emlékezünk és arra a heroikus tettükre, mellyel örök példát mutattak az utókor számára hazaszeretetből.

Kövesd Telegram csatornánkat

Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

Figyelem! A Legbátrabb Város Emléktúra a Hadak Útja túrasorozat első állomása!

A túra menetrendje:

  • Balassagyarmat vasútállomásán lesz gyülekező 8:30 előtt. 8:30-kor koszorúzással tisztelgünk a
    vasútállomás menti harcokban hősi halált halt balassagyarmati vasutasok előtt.
  • Ezt követően különbuszokkal jutunk ki a túra indulópontjára, a magyarnándori vasútállomásra.
  • A túra hossza: kb.: 20 km
  • Az eddigi hagyományokhoz híven, talán egyedülálló módon, nevezési díjat nem kérünk a résztvevőktől. Viszont a megemelkedett üzemanyagárak miatt, a különbuszra Balassagyarmatról-Magyarnándorig 1000 Ft útiköltséggel számoljanak a megjelenők, melynek rendezése a felszálláskor esedékes.
  • Ha a túrán nem tudsz részt venni, de megemlékeznél őseinkről, akkor csatlakozz hozzánk Balassagyarmaton, az I. Világháborús katonai temetőnél!
    A várható érkezés: 15:00-15:30

A szervezők kérésének megfelelően csak úgy indulj el túrán, ha tisztában vagy képességeiddel. A terep nem túl megerőltető és a távolság sem hatalmas, viszont így is akadnak néha, akik nem tudják teljesíteni. A túra folyamán nincsen lehetőségünk elszállítani azokat, akik feladják. Szerencsére ritkán fordult elő ilyen eset, de a HVIM mégis fel kell hívja a figyelmet arra, hogy túrán mindenki saját felelősségre vesz részt!

Lépjünk együtt a hősök nyomába!

Járd végig a Hadak Útját 2024-ben is a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal

Egy vármegyés lány: „A balassagyarmati lakosok hőstette élőbb mint valaha”

Balassagyarmat márpedig magyar marad! – XII. Legbátrabb Város Emléktúra (képes beszámoló)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55