Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Bizonyították hogy kitaláció a dákoromán elmélet

Már sok esetben tapasztaltuk, hogy a románok hajlamosak és a történelem során is hajlamosak voltak kitalálni mindenféle hazugságokat, hogy bizonyítani próbálják a felsőrendűségüket, előkelőségüket, vagy akár az Erdélyhez való jogukat. Az egyik legnagyobb ilyen kitalációjuk, a dákoromán elmélet, miszerint népük a rómaiak közetlen leszármazottja, immáron bizonyítottan megdőlt, hiszen a DNS tesztek egyértelműen kimutatták, hogy 50-60%-ban szláv eredetű génekkel rendelkeznek. Ebben az esetben a „román” név is okafogyottá válik, és újra az „oláh” megnevezés az indokolt.

Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

A Novinite nyomán számolt be a Mandiner arról, hogy a Bulgáriára, Észak-Macedóniára, Szerbiára, Romániára, Albániára és Görögországra kiterjedő, úttörő DNS-kutatás a balkáni népesség genetikai szerkezetével kapcsolatos „megdöbbentő” felfedezésekhez vezetett.

A román genom 50-60 százalékban szláv eredetű, hasonlóan balkáni szomszédaihoz, Bulgáriához és Horvátországhoz

– derült ki az átfogó tanulmányból.

A lap hozzátette, hogy a szerbiai, spanyol és amerikai tudósok együttműködésével készült kutatás rávilágít a szláv gének elterjedtségére a régióban.

A Tanjug szerb ügynökség által közölt eredmények szerint a bolgárok, a románok és a horvátok rendelkeznek a legmagasabb szláv génkoncentrációval. Ezzel szemben a görögöknél a legalacsonyabb ennek a genetikai örökségnek a jelenléte: 4 és 20 százalék között mozog

– írták.

Mindez azért érhette kellemetlenül a románokat, mert évtizedek óta hirdetik a dák-román hazugságot, mely a román és a latin nyelv rokonságán alapuló elmélet. Ennek értelmében az erdélyi románok az egykori római Dácia lakóinak, a „romanizált dákoknak” és a római telepeseknek leszármazottai, tehát ők Erdély őslakói.

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/12/08/magyar-huszarok-foglaltak-el-bukarestet-1916-december-6-an/

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/12/02/roman-ujraegyesulesrol-ir-erdely-elcsatolasa-kapcsan-az-euronews-magyarorszagi-ujsagiroja/

(Kuruc.info – Szent Korona Rádió)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.