Vége a tűzszünetnek – Az IDF folytatja az inváziót Gáza ellen

Az IDF több mint 2000 zónára osztotta fel a Gázai övezetet, Izrael a térképet arra fogja használni, hogy értesítse a palesztin civileket, hogy hol folynak éppen a harcok, a terrorbombázások után most Izrael ezzel próbalja elhitetni , hogy számítanak számára a civil polgárok.

Kövesd Telegram csatornánkat

Kövesd Telegram csatornánkat. Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

Az Izraeli Védelmi Erők egy arab nyelvű felhívást is mellékelt a térképhez, amelyben arra kéri a lakosokat: jegyezzék meg, hogy az otthonuk hányas számú zónában található.

A térkép az izraeli lap szerint arra utalhat, hogy a hadsereg nem fogja Gáza déli részét teljesen evakuálni, hanem mindig az éppen aktuális zónát fogja kiüríteni.

Feltehetőleg erre a lépésre az kényszerítette a cionista terrorállamot, hogy az embertelenségeit a palesztin civilekkel szemben már számos ország nem tűrte szó nélkül, így annak a látszatát kell kelteniük, hogy az emberi jogokat számításba veszik az invázió során.

A háború eddigi tapasztalatait számításba véve aligha hihető, hogy Izrael be fogja tartani ezeket az ígéreteit.

Ölelkezve, boldogan búcsúznak a Hamásztól a szabadon engedett izraeli túszok

Az utolsó Hamász-csapás a harcok újrakezdése előtt: “minden jó volt, az emberek nagyon kedvesek”

(Mandiner nyomán Szent Korona Rádió)