vasárnap, július 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Újabb Leopard 2-esek mehetnek Ukrajnába – Svájc a saját alkotmányát játssza ki ennek érdekében

Svájcot gyakran éri kritika amiatt, hogy nem szállít fegyvereket Ukrajnába. A semleges európai ország törvényhozását többször megjárták olyan javaslatok, melyek ezen változtattak volna. A Frankfurter Allgemeine szerint Bern végül trükkös módon kerülte meg saját alkotmányát.

Kövesd Telegram csatornánkat. Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

A svájci alkotmány tiltja, hogy az ország hadban álló feleknek adjon el fegyvereket, ez pedig a viszonteladásra is vonatkozik. Az alkotmány ezen passzusára hivatkozva Bern kizárólag humanitárius segítséggel, illetve szankciókkal segíti Kijevet.

Ez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy az alpesi ország ne tudná megkerülni ezt a szabályt: a hírek szerint Bern 25 Leopard 2A4-es harckocsit ad el Németországnak, azzal a kikötéssel, hogy ezek a járművek nem továbbíthatók Ukrajnának. A szabály azonban nem vonatkozik a németek saját páncélosaira.

A svájci döntés értelmében Berlin a saját raktáraiban porosodó tankokból átadhat 25 darabot Kijevnek, ezeket pedig a svájci páncélosokkal pótolhatja.

Bern egyébként nem először kerülte meg ezzel a trükkel az alkotmányt: korábban Görögországnak ajánlottak fel 96 Leopard 1A5-öst azért cserébe, hogy ugyanennyi járművet az ukránoknak adjanak.

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

Kategóriák

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55