szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Összevertek egy 11 éves diákot a tornaórán, majd az anyjára is rátámadtak amiért feljelentés történt az ügyben

Az egyik érdi általános iskolában támadta meg egy diák az osztálytársát, akinek súlyos sérülései lettek, a  lépe csaknem leszakadt, ezért korházba is kellett szállítani. Az eset után a fiú anyukája bement az iskolába, hogy megkérdezze az iskola igazgatóját: hogyan fordulhatott elő ilyesmi az iskolában. Három nappal később, az anyukát futás közben egy ismeretlen tettes megtámadta és annyira megverte, hogy ő is kórházba került. Na vajon “kik” szokták így intézni a dolgaikat?

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Az egyik érdi általános iskolában támadta meg egy diák az osztálytársát, akinek olyan súlyos sérülései lettek, hogy kórházba kellett szállítani. A megtámadott gyerek kórházi kezelésben részesült. Az orvosi vizsgálatok 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést állapítottak meg. A kórház végül hivatalból feljelentést is tett a rendőrségen.

A két 11 éves gyerek tornaórán játék közben a labda megszerzéséért küzdött, ez fajult verekedésbe. A feldühödött fiatal lábszáron majd többször hasba rúgta társát, végül a labdával is fejbe dobta.

Az áldozat egy volt óvónő fia, a brutális esetre pedig egy aggódó szülő hívta fel a figyelmet a Bors szerint, mivel elégedetlen volt azzal, ahogy az iskola igazgatója kezelte az ügyet.

Miután a megvert fiú lépe csaknem leszakadt, az anyukája bement az iskolába, hogy megkérdezze az iskola igazgatóját: hogyan fordulhatott elő ilyesmi az iskolában. A bulvárlap szerint azonban nem úgy sült el a látogatás, ahogy az anyuka tervezte, sőt végül még őt vonta kérdőre az iskolaigazgató, mondván, hogy „ismeri a támadó fél családját, miért kell ebből ekkora ügyet csinálni”.

Három nappal később, a feljelentés után az anyukát futás közben egy ismeretlen tettes megtámadta és annyira megverte, hogy ő is kórházba került. Bár bizonyíték nincs arra, hogy a két eset összefügg, a helyiek közül sokan vélik úgy, hogy az iskolában verekedő 11 éves családja áll a második támadás mögött.

Oktatási integráció: tanárára támadt a 14 és 16 éves hetedik osztályos tanuló

Késsel fenyegetőzött egy borsodi iskolában egy drogos férfi

(Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55