vasárnap, július 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Lefestették a kétnyelvű útjelző táblák magyar nyelvű feliratait egy erdélyi településen

Ismeretlen elkövetők lefestették a települések magyar nevét a Kovászna megyei Bodzafordulón található kétnyelvű útjelző táblákon, írja a Mandiner. A Kovászna megyei prefektúra a rongálóknak adott igazat. 

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

A település polgármestere, Radu Urda jelentette az esetet a Kovászna megyei prefektúrának, akik úgy reagáltak, hogy a szóban forgó táblák nem megfelelően voltak kihelyezve. Ezt azzal indokolták, hogy

„a törvény értelmében csak a település be- és kijáratánál lévő helységnévtáblákat lehet két nyelven feliratozni”.

A polgármester egy Facebook-bejegyzésből kiderül, azt is

megállapították, hogy Bodzafordulón a magyar lakosság aránya mindössze 0,34 százalék, ami a kétnyelvű táblák kötelező felszereléséhez szükséges 20 százalékos küszöbérték alatt van – tehát sehova sem kell magyar tábla.

A polgármester hozzátette, hogy Kovászna megye prefektusa az Országos Útügyi Hivatal sepsiszentgyörgyi kirendeltségéhez fordult, hogy a jelenlegi táblákat a törvénynek megfelelően cseréljék.

A rongálás időpontja egyébként pont a román himnusz napjára esett, ami szintén azt bizonyítja, hogy a háttérben magyarellenes indulatok húzódnak meg.

„Erdély mindörökre román föld” – Idén is provokálni fognak Tusványoson a magyarellenes románok

Egyre jobban fogynak a magyarok Erdélyben

(Mandiner.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

Kategóriák

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55