733 éve, 1290. július 23-án koronázták meg Fehérváron III. András (Endre) magyar királyt, az ország utolsó (bár származása vitatott) Árpád-házi uralkodóját. A koronázás a korábbiaknak megfelelően zajlott, azonban új elemmel bővült, amely tökéletes képet fest az ifjú király helyzetéről: meg kellett esküdnie egy úgynevezett koronázási hitlevélre, amelyben az egyházhoz való hűséget, az ország „rablóinak és gyújtogatóinak” üldözését, valamint Magyarország gyarapítását és a tőle elfoglalt területek visszaszerzését ígérte.
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
A főurak hatalmát III. András igyekezett az egyház (különösen a hozzá végig hű Lodomér érsek) és a kevésbé erős nemesek segítségével ellensúlyozni (ennek keretében utóbbiakkal egyenlő rangra emelte az erdélyi szászok vezetőit, a gerebeneket is), azonban a kiskirályok kérdése nem pusztán belpolitikai ügy volt: András hatalmát külföldről is igyekeztek aláásni, éppen a leghatalmasabb magyar főurakon keresztül.
A már említett Habsburg Albert arra hivatkozva követelte magának az országot, hogy korábban IV. Béla az akkori német királynak hűbérbe ajánlotta az országot a tatárok elleni segítségért cserébe. A jogcím nem állt túl erős lábakon, mivel a segítséget IV. Béla végül nem kapta meg. Mindazonáltal a követelés 1291 nyarán magyar–osztrák háborúhoz is vezetett, amelyet a hainburgi béke zárt le.
IV. Lászlóval kihaltnak tekintette az Árpád-házat IV. Miklós pápa is, és a Szentszéknek igényelte a magyar trón betöltésének jogát, arra hivatkozva, hogy I. István a Szent Korona elfogadásával egyúttal a pápa hűbéresévé is vált, nemzetsége kihalásával pedig birtoka – Magyarország – Rómára szállt.
Leányágon, V. István lányán, a Sánta Károly nápolyi királyhoz feleségül adott Mária hercegnőn keresztül maguknak követelték a trónt a nápolyi Anjouk is. Mária 1292-ben fiukra, Anjou Martell Károlyra ruházta a „Magyarország királya” címet, és hozzá pártoltak a Kőszegiek is, mivel a hainburgi béke rendelkezései szerint le kellett volna rombolniuk a nyugati határ menti váraikat, amitől igencsak ódzkodtak.
Az utolsó aranyágacska
Habár Anjou Martell Károly 1295-ben pestisben meghalt Nápolyban, a kiskirályok elleni fellépéshez továbbra sem volt meg András oldalán a kellő katonai erő.
1297 és 1298 folyamán a király szorosabb szövetségre lépett Habsburg Alberttel: feleségül vette Albert lányát, Ausztriai Ágnest, majd a göllheimi csatában segített neki megszerezni a német királyi trónt. A belpolitikában azonban mindebből nem tudott előnyt kovácsolni.
III. András egy 1828-as litográfián
Még ebben az évben meghalt az Andráshoz hű Lodomér esztergomi érsek, a helyére lépő Bicskei Gergely már nyíltan a pápa és a nápolyi Anjouk szövetségese volt.
Az esztergomi helyett a kalocsai érsek, János vált András szövetségesévé egyházi berkekben, 1300-ra pedig a királynak a kevésbé jelentős erejű nemesekkel sikerült elegendő katonai erővel bíró szövetséget létrehoznia ahhoz, hogy a Kőszegiek és Csák Máté – ha ideiglenesen is – behódoljanak neki.
Mindeközben Magyarországra érkezett Mária hercegnő és Sánta Károly unokája, a 12 éves Caroberto (akit a magyarok ezután Károly Róbert néven ismernek majd) is. András az új trónkövetelőre nem reagált azonnal, később pedig már nem tudott cselekedni: 1301. január 14-én váratlanul meghalt.
Károly Róbert a Thuróczi-krónikában
Halála körül akkor és ma is számos elmélet kerekedett: logikus lenne feltételezni, hogy az Anjou-párt hívei megmérgezték, azonban az is tény, hogy a nehéz küzdelmet vívó király nem sokkal korábban vesztette el édesanyját is, ami komoly törést jelentett számára. A korszakkal foglalkozó legtöbb történész szerint a legvalószínűbb halálok valamilyen gyors lefolyású betegség lehetett.
III. András fiú utód nélkül halt meg. Első feleségétől, az 1295-ben elhunyt Kujáviai Fenenna lengyel hercegnőtől született lánya, Erzsébet apácaként élt 1338-as haláláig. Az „utolsó aranyágacska” kifejezéssel Ákos István nádor búcsúztatta a királyt, akivel férfiágon kihalt az Árpád-ház.
(Mult-kor.hu nyomán a Szent Korona Rádió)
A kiskirályokkal való harc töltötte ki az „utolsó aranyágacska” uralkodását I. rész
