szerda, május 20, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

234 éve tört ki a francia forradalom

1789. július 14-én tört ki a Bastille ostromával a francia forradalom, melyhez köthető brutális vérengzés, káosz ritka a történelemben. Azóta Franciaországban nemzeti ünnepként tartják számon, ráadásul világviszonylatban is demokrácia bölcsőjének tekintik ezt a leírhatatlanul sötét eseményt. Ennek eredményét nyögi is Európa, de főleg a franciák.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Szimbolikus, de nem véletlen, hogy pont most dúlják fel ismét Franciaországot ugyanazon erők által mozgatott tömegek, mint 234 évvel ezelőtt. Akkor a társadalom fejét vágták le, a királyt és a nemességet (aztán a forradalom vezetőit is) hajtotta a felbőszített tömeg guillotine alá. Persze a háttérben jól előkészítették az eseményt a szokásos forgatókönyvekkel: eladósítás, háborúba hajszolás. Most a fehér rassz, kultúra került a támadás kereszttüzébe.

A döntő mozzanat

A 18. század elején még Európa leghatalmasabb államának számító Francia Királyság a század végére válságba jutott. A különösebb eredmény nélkül folyó háborúk és a csillogó udvar felemésztette a bevételeket, az egyszerű nép nyomorgott, a reformkísérleteket az udvar elbuktatta.

Az államcsőd szélére került országban 1786-tól évekig rendkívül rossz volt a termés, éhínség tört ki. XVI. Lajos királynak nem maradt más választása, mint hogy az új adók megszavazása érdekében 175 év után ismét összehívja a rendi gyűlést.

Ezen hagyományosan a három rend, a klérus, a nemesség és a harmadik rend (közemberek) 300–300 képviselője vett volna részt, de a király 1788 végén a harmadik rend képviselőinek számát 600-ra emelte. A forrongó országban 1789 elején választották meg a küldötteket, a gyűlést 1789. május 5-én nyitotta meg a király.

A rendi gyűlés megnyitása 1789. május 5-én
A rendi gyűlés megnyitása 1789. május 5-én

Az első hetek hosszú és reménytelen egyezkedései során még abban sem sikerült megállapodni, hogy a döntéseket rendek szerint hozzák (ami a klérusnak és a nemességnek kedvezett volna), vagy minden képviselő szavazatát figyelembe vegyék, ahogy a harmadik rend akarta volna.

A parttalan vita azzal ért véget, hogy a harmadik rend küldöttei június 17-én nemzetgyűlésnek nyilvánították magukat, s mivel üléstermüket a király bezáratta, a közeli Labdaházban tettek arra esküt, hogy alkotmányt adnak az országnak. Miután a másik két rendből is egyre többen csatlakoztak hozzájuk, június 27-én a király beadta derekát, s a gyűlés július 9-én Alkotmányozó Nemzetgyűléssé nyilvánította magát.

Az eseményeket ezután nem lehetett feltartóztatni, a régi rend, az ancien régime szinte hetek alatt megbukott. A forradalom kitöréséhez a döntő lökést az adta, hogy a király július elején csapatokat vont össze Párizs körül, majd elbocsátotta a népszerű pénzügyminisztert, Jacques Neckert.

A feldühödött párizsi nép július 14-én reggel megrohamozta az Invalidusok Házát, ahonnan 32 ezer puskát vittek el. Puskaporra és lőszerre is szükségük volt, ezért úgy döntöttek, megostromolják az önkényuralom gyűlölt jelképét, a Bastille-t.

A hivatalosan Bastille Saint-Antoine elnevezésű, nyolctornyos erődbe a királyok elfogatóparancs nélkül bárkit bezárathattak, de a közhiedelemmel ellentétben kifejezetten kényelmes, „ötcsillagos” börtön volt. A Bastille akkor már szinte üresen állt, csak hét idős ember raboskodott itt, akikre 80 veterán és 30 gránátos vigyázott.

A körbevett erőd parancsnoka tárgyalást javasolt, de a türelmetlen tömeg nem sokkal később behatolt a védtelen külső udvarra, ahol lövöldözés kezdődött. Az ostromlókhoz hamarosan a párizsi nemzetőrség tagjai és katonák csatlakoztak, akik ágyúkat hoztak magukkal, amíg a királyi hadsereg közelben állomásozó egységei tétlenül szemlélték az eseményeket.

A Nagy Félelem

Amikor a harcokban már majdnem százan meghaltak, a Bastille kormányzója, Bernard-René de Launay a további vérontás elkerülése érdekében fél hatkor kinyittatta a kapukat. A beözönlő, felbőszült tömeg a kormányzót három tisztjével és négy katonájával együtt meglincselte, levágott fejét lándzsára tűzve hordozták végig a városon.

A király aznap vadászaton vett részt, s naplójába csak a Rien (semmi) szót írta. Ezt utólag érzéketlensége és alkalmatlansága bizonyítékának tekintették, a valóságban azonban tisztában volt az uralmát fenyegető veszéllyel, a bejegyzés az aznap elejtett vadak számára vonatkozott.

Amikor másnap reggel tájékoztatták az eseményekről, feltette a kérdést: „Akkor ez lázadás?” „Nem, Sire, ez forradalom” – hangzott a válasz.

A Bastille ostroma
A Bastille ostroma

A megrémült Lajos visszavonta csapatait, visszahelyezte miniszteri hivatalába Neckert. Július 17-én ő is Párizsba érkezett, és feltűzte mellére a főváros piros-kék és a Bourbonok fehér színeiből alkotott kokárdát, amely a forradalom és Franciaország jelképe lett.

A párizsi nép példáját követve vidéken is felkelések robbantak ki, a „Nagy Félelem” időszaka alatt a helytartókat elkergették, az adókat nem lehetett beszedni, az ország kormányozhatatlanná vált.

A rend helyreállítása érdekében a Nemzetgyűlés radikális lépésre szánta el magát: augusztus 4-én eltörölte a feudális kiváltságokat, és törvénybe iktatta az állampolgárok egyenlőségét. Augusztus 26-án elfogadták az Emberi és polgári jogok nyilatkozatát, amely deklarálta a forradalom jelszavait: szabadság, egyenlőség, testvériség.

A Bastille ostromának napja, július 14-e, Franciaország nemzeti ünnepe. Az épületet már novemberre lebontották, köveit építkezésekre hordták el, néhány darab a közeli IV. Henrik sugárút mellett látható. Egykori helyén ma tér, annak közepén oszlop áll.

Történelmi érdekesség, hogy az erőd kulcsai Amerikában, George Washington Mount Vernon-i múzeumában találhatók: Lafayette márki, az amerikai függetlenségi háború hőse, akit július 14. után a Nemzeti Gárda parancsnokának neveztek ki, a két nép szabadságának jelképeként küldte el az amerikai elnöknek a 15 centiméter hosszú, mintegy fél kilogramm súlyú kulcsot.

(mult-kor.hu nyomán Szent Korona Rádió)

154 éve született Kandó Kálmán

A magyarság őstörténetének nyomába szegődött Zichy Jenő, az „ipargróf”

Legfrissebb

Kategóriák

Buzilobbista egyházügyi államtitkára lehet a Tisza-kormánynak

"Ösztönösen idegenkedik" a nemzet fogalmától és az úrnapi körmenethez...

A kegyelmi ügy margójára – 9 éves kislányt meggyilkoló pedofilnak lehet kegyelmet adni?

Kétségtelen, hogy ma az úgynevezett kegyelmi ügytől és Magyar...

Nem működik az elszigetelés, egyre elfogadottabb az AfD Németországban

Annak ellenére, hogy minden eszközzel próbálják elszigetelni az AfD-t,...

Nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy dossziéját Magyar Péterék

Kedden a kormány.hu oldalon nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55