péntek, június 20, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Pártpolitikai kapcsolatok és pedofil tartalmak – Kik a hazai Antifa arcai? (nevekkel)

A februári antifa támadások óta sorra derül fény a hazai szélsőbaloldali-anarchista közeg hálózatára. Jelen írásunkban olyan antifákat hozunk nyilvánosságra, akik a nevüket és arcukat nem, vagy csak minimálisan vállalták a szervezkedésekhez, miközben nagyon is aktív háttértevékenységet folytatnak. Írásunk aktualitását az adja, hogy a napokban pedofil gyanúba keveredett a hazai Antifa. Hozzuk hát nyilvánosságra, hogy kik azok, akik annak a közösségnek a tagjai, amely közösség nem csak a járókelők elleni támadásokban volt érintett, de elfogadhatónak tartják a gyermekkorúak bántalmazását is.

Kövesd Telegram csatornánkat
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Varjú Kolletíva, a hazai anarchista közösség

Vannak, akik még nem hallottak róla, így most bevezetnénk az olvasókat az egyik hazai anarchista csoport, a Magyar Anarchista Közösség működésébe. Honlapjuk ideolgóiai weboldalként működik, ahol online lehet olvasni az anarcho-kommunizmusról, marxizmusról és egyéb eltorzult nézetekről. Ez a közeg működteti az anarchista Varjú Kollektívát.

Ennek az oldalnak a feltételezett szerkesztője a Kiskunhalason élő Kovács Márkó.

Kovács Márkó

A Kétfarkú Kutya Párt és az Antifa

Ha bárki azt hinné, hogy a Kétfarkú Kutya Párt nem több egy viccpártnál, azt ki kell ábrándítanunk. A Kutya Párt ugyanis ezer szállal kötődik az antifákhoz. Sebő Ferenc, aki a párt radikális balszárnyához sorolja magát, Anarchista Színház néven egy társulatot üzemeltet a VII. kerületi Rumbach Sebestyén utca 9. szám alatt. Itt működik a Soros Alaptvány támogatásával alapított RS9 Színház. A Sebő Ferenc által rendezett darabok témái a szexuális aberráció-, a bigámia- és a kábítószer fogyasztás legitimálása. A Zöld Szofi című darabban például a párt elnöke, Kovács Gergely alakítja Orbán Viktort, aki legalizálja a marihuánát.

A Kétfarkú Kutya Párt és a hazai Antifa között a budapesti Lass Andrea az összekötő kapocs. Lass ismert antifa és a Kutya Párt aktivistája, akinek a facebook oldala hemzseg a különböző Antifára utaló tartalmaktól.

Lass Andrea a Kétfarkú Kutya Párt március 15-ei rendezvényén, 2018-ban

Antifa tartalmak Lass Andrea facebook oldalán
Lass Andrea instagram oldala, ahol munkáltatóként a Kutya Párt van megjelölve

Lass Andrea

Ahogy fentebb írtuk, Lass ismert az Antifa közegben. Több anarchista zenekar tagjával is szoros kapcsolatot ápol, akik közül az egyik Mácsik Balázs, a Francesco és a Haverok nevű antifa zenekar gitárosa.

Mácsik Balázs (balszélen) Újvidéken
Lass Andrea és Mácsik Balázs

A Kétfarkú Kutya Párt másik Antifa tagja Solymosi János, Lass Andrea barátja.

Solymosi János

Az Antifa szegedi sejtjei

A legaktívabb Antifa közösségi és információs oldallal a fővárosiak rendelkeznek AntifaInfo Budapest néven, azonban Szegeden is működik egy csoportosulás, amelynek tagjai 2 éve nyáron LMBTQP partit tartottak a városban. A szegedi antifák (egészen pontosan annak iskolás punk tagozata) korábban a Mi Hazánk utcai fórumát próbálta megzavarni.

A szegedi Antifa “ütőképes brigádja”

A szegedi antifák egyik ismert és elkötelezett embere a szintén még középiskolában tanuló Bella Csaba, aki feltételezhetően szintén ezer szállal kötődik a Varjú Kollektívához.

Bella Csaba

Szintén Szegeden élő szélsőbaloldali Szabó Dániel. Ismerősei között fellelhető az a Baki László név alatt futó profil, amely alatt Budapesten megrendezésre kerülnek a kommunista vitaestek. Szabó szintén nem ismeretlen a néhai Táncsics-Radikális Balpárt köreiben. Jelen volt a Budapesten működő BK41 – Köztér nevű szélsőbaloldali klub egyik rendezvényén, ahol az Antifával szoros kapcsolatot ápoló Hortobágyi Anna közgazdásszal közösen mutatkozott. Hortobágyi tevékenységeiről itt írtunk bővebben. Információink szerint a Központi Statisztikai Hivatal elbocsátotta projektmenedzseri állásából Hortobágyi Annát, miután nyilvánosságra kerültek szélsőbaloldali kapcsolatai, amelyek között megtalálható az a Szabó Péter is, aki a jobboldaliak terrorizálására buzdított februárban.

Szabó Dániel (a kép balszélén) a Balpárt összejövetelén a budapesti BK41 – Köztér nevű szélsőbaloldali klubban

“Vörös szittya” szociológus a Hallgatói Szakszervezetből – Lipusz Balázs, az antifa csoportokat és az ellenzéket összekötő kapocs

Lipusz Balázs neve nem ismeretlen a szélsőbaloldali közegben. Az ELTE-n szociológiát tanuló fiatalember nem csupán a Mérce egyik publicistája, hanem valamennyi baloldali esemény résztvevője is. 2018-ban a túlóratörvény elleni tüntetés egyik szónoka volt, 2020. március 1-jén pedig az antifákkal tüntetett a budapesti Fővám téren Horthy Miklós kormányzóvá választásának 100. évfordulóján. Lipusz a Varga “Nefelejcs” Gergőékhez tartozó Vörös Szittya Kollektíva tagja. Ezekben az adásokban gyakran vesz részt Artner Annamária közgazdász, a Milton Friedman Egyetem oktatója, aki szintén közismert a szélsőbaloldali közegben, és együtt szerepel Varga “Nefelejcs” Gergőékkel a Vörös Sittyában.

Lipusz Balázs
Lipusz Balázs antifák társaságában a Fővám téren, egy baloldali tüntetésen

Antifák Veszprémben

Veszprém városának fontos szerepe volt abban, hogy a kereszténység, mint nemzetmegtartó erkölcsi erő meghonosodjon a Magyar Királyság területén. Éppen ezért elkeserítő, hogy még a “királynék városa” sem mentes az anarchistáktól. Sőt, a Füchsel Viktória által üzemeltetett Terem miatt a veszprémi antifa közösség jelentősnek számít.

Közéjük tartozik Molnár Zsolt Dániel és Pintér Kálmán.

Molnár Zsolt Dániel

Pintér Kálmán

Megtámadta az Antifa a gyermekeik megrontása ellen békésen tüntető szülőket Kaliforniában

Tombol az antifa Lipcsében a Hammer-bande elleni „ítélet” miatt

(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Az Egyesült Királyságban egészen a születésig végezhetnek gyermekgyilkosságot a nők, jogi következmények nélkül

Az Egyesült Királyság jogilag is asszisztál a magzatgyilkosságokhoz az...

Ezért mondott csődöt a Vaskupola

Miért mondott csődöt a Vaskupola? A Vaskupola Izrael légvédelmének...

Hableány-per: hat évvel a tragédia után meg kell ismételni az eljárást

Jogerős döntés született a Hableány-perre vonatkozóan, e szerint valóban...

Merz: Izrael elvégzi helyettünk a piszkos munkát

Friedrich Merz német kancellár dicsérte Izrael Irán elleni támadását,...

13 hónapos gyermeket erőszakolt és ölt meg egy homoszexuális pedofil pár

Újabb szörnyű eset látott napvilágot. Ismét egy homoszexuális párról...

Kategóriák

Ezért mondott csődöt a Vaskupola

Miért mondott csődöt a Vaskupola? A Vaskupola Izrael légvédelmének...

Hableány-per: hat évvel a tragédia után meg kell ismételni az eljárást

Jogerős döntés született a Hableány-perre vonatkozóan, e szerint valóban...

Merz: Izrael elvégzi helyettünk a piszkos munkát

Friedrich Merz német kancellár dicsérte Izrael Irán elleni támadását,...

13 hónapos gyermeket erőszakolt és ölt meg egy homoszexuális pedofil pár

Újabb szörnyű eset látott napvilágot. Ismét egy homoszexuális párról...

Hazafias daloskönyvet kaptak a ballagó diákok

Végre egy jó kezdeményezés a Fidesz részéről. A ballagó...

Keresztényüldözés: bozótvágóval mészároltak le 200 katolikust Nigériában

A keresztényüldözés Nigériában a mai napig valóság, tavaly 4000...

71 EP-képviselő jön a Budapest Pride-ra

Összesen 71 EP-képviselő tervez a Budapest Pride-ra jönni, hogy...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55