vasárnap, július 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

„Lehetséges, hogy az egyik laborunkból szabadult ki a kórokozó” – beigazolódik a “konteó”?

George Gao, a kínai járványügyi és -megelőzési központ (CDC) korábbi igazgatója egy interjúban beszélt a koronavírus laborból származó elméletéről.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

„Lehetséges, hogy az egyik laborunkból szabadult ki a kórokozó, amely a világjárványt okozta. Még folyik a nyomozás, de nem szabad semmit sem kizárni”

– közölte a CDC volt igazgatójával készített interjút a BBC.

A lap szerint ez az első olyan alkalom, hogy egy állami tisztviselő nem tagadta a koronavírus laborból származó elméletét.

George Gao professzor korábban kulcsszerepet játszott a pandémia eredetének felkutatásában, 2022 júliusában viszont le kellett mondania a posztjáról.

A tudós az interjúban felidézte, amikor részt vett a Vuhani Virológiai Intézet átvilágításában. Mint mondta, a világjárvány kitörése előtt évekig kutatták a laborban a különböző koronavírustörzseket. Megjegyezte, hogy a hatósági vizsgálat eredményét nem látta, de úgy tudja, hogy nem találtak szabálytalanságot, és a kormány valóban alapos munkát végzett. Hozzátette, hogy ugyanakkor szükség lett volna a többszöri és alaposabb ellenőrzésre is.

A kínai kormány továbbra is cáfolja, hogy bármi közük lenne a koronavírus-járvány kirobbanásához.

A német kormány elismerte, hogy valószínűleg semmi értelme nem volt a maszkterrornak

Laboratóriumból szivárgott ki a koronavírus az amerikai energiaügyi minisztérium szerint

(Index.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

Kategóriák

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55