szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Lehet egy al-Kaida-vezető helyett egy pásztort lőtt le a Pentagon Szíriában

Már a Petangonban is vita megy arról kit is öltek meg: lehet egy al-Kaida vezető helyett egy pásztort ért találat. Az amerikai hadsereg tisztviselői azóta sem engedik nyilvánosságra hozni az áldozat adatait.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

Az 56 éves Lotfi Hassan Misto május 3-án halt meg, családja állítása szerint egy amerikai drón által kivitelezett rakétatámadásban. Misto testvére és fia elmondása szerint a korábban kőművesként dolgozó férfi csendesen, szegénységben élt juhaival az észak-nyugati városban, ahol a támadás érte.

A hadműveletet az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága felügyelte, amely bizonyítékokra hivatkozva, de a támadás áldozatának megnevezése nélkül azt állította, hogy a dróncsapás az “al-Kaida magas rangú vezetőjét” célozta.

A Washington Postnak azonban két amerikai védelmi tisztviselő is azt nyilatkozta, hogy a Pentagonban is vita van arról, hogy pontosan kit is öltek meg. Egyikük úgy nyilatkozott, hogy a Pentagonban már nem biztosak abban, hogy egy al-Kaida-vezetőt ért a találat, többen azt gondolják, hogy nem az eredeti célpontot találták el, de hiszik, hogy a férfi az al-Kaida tagja volt.

Az amerikai hadsereg tisztviselői az elmúlt hetek során többször is megtagadták, hogy nyilvánosságra hozzák az áldozat kilétét, de azt még vizsgálják, hogy az akció során valóban megsérült-e civil állampolgár. (Washington Post)

Ukrajna támogatása kőkemény amerikai érdek a szenátor szerint

Kiket rejt Mariupol Azov-erődje?

(444 nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55