Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Rendőrök zárták rá a kolostort a szerzetesekre és hívekre Ukrajnában

Ahogy arról korábban többször beszámoltunk, március végén Kijev felmondta az ukrán hatóságok és a moszkvai patriarchátushoz hű Ukrajnai Ortodox Egyház közötti bérleti szerződést, amely lehetővé tette, hogy a szerzetesek a Pecserszka Lavrában éljenek. A szerzetesek nem voltak hajlandók elhagyni a kolostort, és panaszt nyújtottak be a kijevi bírósághoz a döntés ellen, hiszen elmondásuk szerint az intézkedésnek semmi jogi alapja nincsen. Az ukrán rendőrség most fizikai erőhöz folyamodott: szentmise közben zárták rá a templomot a szerzetesekre és hívekre.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

Ukrán rendőrök szerzeteseket és világi híveket zártak be a kijevi barlangkolostor, a Pecserszka Lavra területén lévő Istenszülő Életadó Forrás Ikonjának templomába – jelentette pénteken a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség.

Az erről készült videófelvételt a Moszkva által kánoninak elismert Ukrajnai Ortodox Egyház (UPC) tette közzé a Telegramon. A felvételen látni lehet, amint a templomon kívül rekedt híveket a szerzetesek a rácson keresztül gyóntatják és áldoztatják. Amint Nyikita Csekman ügyvéd, az UPC jogi képviselője közölte, a Kijev-Pecserszka Lavra műemlékegyüttes illetékesei és a rendőrök közösen követelték a templom bezárását, majd miután ez nem történt meg, a liturgia megkezdése után maguk zárták be a templomot az ott tartózkodó szerzetesekkel és hívekkel együtt. Kis idő elteltével a bűnüldöző szervek – ismeretlen okokból – csak útlevél bemutatása után engedték be az embereket a Lavra területére.

Az ukrán rendőrség ezen túlmenően őrizetbe vette Mykhailo Pratsyukot, a Kijevi Teológiai Szeminárium hallgatóját, mert filmre vette a Lavra épületeinek illegális lefoglalását. Mykhailo személyes Instagram-oldalán élő közvetítéseket indított, amelyek során a kolostor körüli helyzetről számolt be, többek közt arról, hogy az eljárás során a hatóság fizikai erőt alkalmazott a hívekkel szemben. Mykhailót miközben forgatott, autóba ültették, majd több száz nézője hallhatta, ahogy ügyvéd hívását kérte, azonban nem kapott választ, kameráját pedig egyszerűen kikapcsolták. A rendőrség megtiltotta a Lavra területén tartózkodóknak, hogy fotókat és videófelvételeket készítsenek a történésekről, azokat pedig, akik továbbra is rögzítették az eseményeket, a hatóság illegálisan átkutatta, és letartóztatással fenyegette. Egyedül a Petro Porosenkóhoz kötődő Channel 5 újságírói forgathattak akadálytalanul.

Az ukránok ezek szerint nem ismernek kegyelmet, és nem engednek teret a szabad vallásgyakorlásnak, ugyanis a maradás feltételéül azt szabták meg, hogy a moszkvai patriarchátushoz hű egyház az ukrán kormány által támogatott, szakadár Ukrajna Ortodox Egyházába (PCU) lépjen át. Mi ez, ha nem egyházüldözés?

Az ukránok betiltják az oroszul mondott imákat

Erősödő vallásüldözés Ukrajnában – Végleg leszámolnának a hagyományhű ortodoxokkal?

(Vasárnap.hu és az Ukrajnai Ortodox Egyház Telegram csatornája nyomán Szent Korona Rádió)

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.

Telegram-posztjaink (2026.09.17.)

Nyilvánosságra hozták a 2006-os őszi kormányülések eddig titkos jegyzőkönyveit; a német kórházak egy esetleges NATO–orosz háborúra készülnek; Zelenszkij felkerült a világ 50 legbefolyásosabb zsidójának listájára

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 18.

11 év után visszatért Erdélybe a HVIM

11 év után újra Erdélyben a HVIM – interjú az úz-völgyi csata utolsó élő veteránjával

Tizenegy évnyi tiltás és koncepciós eljárás és hosszas vegzatúra után ...

64

2026. 09. 17.

Rongyos Gárda

Az erő és a furfang útján – beszámoló a XXI. Rongyos Gárda Emléktúráról

A HVIM – Magyar Ellenállás immár 21. éve rendezte meg ...

64

2026. 09. 17.

Telegram-posztjaink (2026.09.16.)

A Tisza több LMBTQP-korlátozást is eltörölne; az élet védelmére szólították fel az orvosokat az egyházak; 27 milliárd dollárt kér Ukrajna az EU-tól a védelmi kiadásokra;

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 16.