16 éves fiú megerőszakolásával vádolják az LMBTQP aktivista tanárt

Letartóztattak egy idahói, LMBTQP-aktivista középiskolai tanárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy 16 éves fiút. Az 59 éves boise-i Eric McDermottot hétfőn az Ada megyei börtönbe zárták egy kiskorú ellen elkövetett szeméremsértéssel és szexuális zaklatással elkövetett nemi erőszak vádjának okán.
Valódi halhatatlanság helyett elektronikus, virtuális rabságot hoznak el a tudósok

A tradicionális vallások ígérete a halhatatlanság. De nem úgy, ahogy a mai szemfényvesztők teszik, a tudományt felhasználva, arra hivatkozva: amiről ők beszélnek az egy maximum biológiai, testi halhatatlanság, de általában az sem: csak az agy adattartalmát, mint egy filmszalagot próbálják digitalizálni és feltölteni egy felhőbe. Fel sem merül bennük, hogy az ember nem egy adathalmaz.
A politikai erőszak nem ismeretlen fogalom – Mi Magunk vlog

A Mi Magunk résztvevői ismét egy jóhangulatú beszélgetéssel jelentkeztek, amiben a tőlük szokott megközelítésben tárgyalták ki az aktualitásokat. Reflektáltak a beteges vallásüldözési igényekre, az antifák újabb támadására, az aszexuális deviánsok gondolataira, de átbeszélésre kerültek a japán miniszterelnökök jobboldalisága is és a szigetország belpolitikai viszonyai is. A közelgő pápalátogatás kapcsán pedig megszakértették az esemény hivatalos zeneszámát […]
Kiss Tibiék a költészet napján alázták meg a Himnuszt

Az alkoholproblémákkal küzdő Kiss Tibi énekes az Aranyakkord zenekarral közreműködve úgy akart megemlékezni a Himnusz 200 éves évfordulójáról, hogy egy átirattal megalázta az eredeti művet.
A lánya hangját klónozó mesterséges intelligenciával próbáltak átverni egy anyát

Az amerikai Jennifer DeStefano egy nap hívást kapott, hogy 15 éves lányát elrabolták, és a telefon másik végén lévő férfi megfenyegette, hogy Mexikóba viszi a gyereket, ha nem fizet 1 millió dolláros váltságdíjat. Az átverést úgy akarták még hihetőbbé tenni, hogy mesterséges inteligencia segítségével klónozták a lány hangját, ami annyit hajtogatott a telefonban sírva, hogy […]
Elképesztően kegyetlen módszerrel ölték meg idős áldozatukat az öregező cigányok

Brutális kegyetlenséggel végeztek egy idős férfival Porcsalmán, ürülékkel és vizelettel teli kádba fojtották majd 300 ezer forintot vittek el tőle.