Megmenekült az újlipótvárosi általános iskola az új, zsidó fenntartótól és annak érzékenyítő programjaitól

Ahogy korábban megírtuk, a Budapesti Zsidó Közösség átakarta venni egy újlipótvárosi általános iskola fenntartását és elmondásuk szerint ebben az esetben nagyobb hangsúlyt fektettek volna az érzékenyítésre. A szülők azonban nem kérnek ebből, hiszen “vannak saját hagyományaink” így túlnyomó többséggel szavazták le a zsidó vezetés színre lépési kísérletét.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

Mint ismert, át akarta venni a XIII. kerületi Herman Ottó Általános Iskola fenntartását a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH), a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) belső egyházi jogi személye. A tantestület azonban nem támogatta a fenntartóváltást, és a diákoknak is csak egy kis része állt a kezdeményezés mellé.

A kérdésben a szülőknek volt döntési joga, ahhoz, hogy az iskola az egyházhoz (hitközséghez) kerüljön, az összes szavazásra jogosult szülő több mint 50 százalékának támogatnia kellett volna a tervet, azonban

a keddi voksoláson a 364 szülőből szerencsére csak 75-en szavaztak igennel a fenntartóváltásra, 178-an pedig ellene.

A gyerekek szülei is tiltakoznak a XIII. kerületi iskola zsidó kézbe kerülése ellen

Magyarország ismét a zsidó érdekekért száll szembe az igazsággal: Jeruzsálembe költözik a nagykövetség

(Vadhajtások – Szent Korona Rádio)