Applikáció segítségével figyelné és korlátozná a keresztényeket a kommunista Kína

A kommunista Kína eddig is kegyetlenül üldözte a keresztényeket, most azonban az általánosságban is megfigyelt és kreditrendszerek szerint osztályozott állampolgárokat még a valláshoz való viszonyuk alapján is diszkriminálhatják, például ha nem tagadják meg hitüket.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

Kína a végletekig kitolta a vallás megfigyelésének és ellenőrzésének határait egy „intelligens vallás” elnevezésű új alkalmazás bevezetésével, amelynek segítségével a kommunista kormány pontosan megtudhatja, ki vesz részt bármely hivatalosan elismert vallási szertartáson.

Egy Kínában tevékenykedő emberi jogi csoport számolt be arról, hogy Henan tartományban a vallásos hívőknek mostantól regisztrálniuk kell egy kormányzati alkalmazáson, hogy részt vehessenek az istentiszteleteken. A hivatalosan szekuláris kommunista kínai kormányzat felmérése szerint a 98 millió lakost számláló Henanban él a keresztények 6%-a, és a lakosok 13%-a tartozik valamilyen szervezett vallási felekezethez.

A Henan tartomány etnikai és vallási ügyekkel foglalkozó bizottsága által kifejlesztett új alkalmazásra annak az új kormányrendelkezésnek a betartásához lesz szükség, amely előírja a kínai állampolgárok számára az online regisztrációt és helyfoglalást ahhoz, hogy részt vehessenek a kormány által ellenőrzött templomokban, mecsetekben vagy imaházakban tartott vallási szertartásokon.

Az alkalmazáson keresztül történő regisztrációhoz szükség van a kérelmező személyes adataira, beleértve a nevét, telefonszámát, személyi igazolványának számát, állandó lakóhelyét, foglalkozását és születési dátumát. A regisztrációt követően pedig el kell végezni az adott vallási szertartásra való helyfoglalást. Azoknak, akik ezek után beléphetnek egy imahelyre, a testhőmérsékletét is megmérik – amivel azt akarják sejtetni, hogy az alkalmazásnak valamilyen módon köze lehet a COVID-19 korlátozásokhoz -, és fel kell mutatniuk a helyfoglalási kódszámot.

A kínai kormány technikailag elismeri ugyan a katolicizmust az ország öt vallásának egyikeként, de létezik egy földalatti, Rómához lojális katolikus egyház, amelyet üldöznek. A kormány által elismert katolikus egyházak viszont viszonylag nagyobb vallásgyakorlási szabadsággal bírnak, de más kihívásokkal kell szembe nézniük, többek között a kormány arra irányuló nyomásával, hogy cenzúrázzák a katolikus tanítás egyes részeit, másrészt pedig építsék be igehirdetéseikbe a kínai kommunizmust és a párt iránti szeretetet. Kínában mindenféle vallású hívőt megfigyelnek.

Henanban 2017-ben egy még épülőben lévő katolikus templomot a földdel tettek egyenlővé a kommunista hatóságok, akik azt „illegális építménynek” nyilvánították, és elrendelték a lebontását. Háromszáz rendőr érkezett a helyszínre ellenőrökkel azért, hogy meggyőződjenek a templom lebontásáról. A hívek megpróbálták megakadályozni a bontást, de a rendőrség megverte őket, és 40 személyt őrizetbe vett. Ezután elkobozták a templom, a hívek és az építőmunkások tulajdonát. A Kínai Kommunista Párt azt is állította, hogy a templom nem fizetett „úthasználati díjat”, amelyet a település lakói akartak kivetni.

Az üldözött keresztényeket segítő világméretű hálózat, az Open Doors 2023-ban készült, a Kínában folyó vallási üldözésről szóló jelentése szerint „a szemmel tartás (pl. az iskolai hatóságok és a körzeti megbízottak által) országszerte mindenütt jelen van”. A jelentés szerint „Kínában működik a világ egyik legelnyomóbb és legkifinomultabb megfigyelési rendszere”. Az Open Doors jelentése részletesen leírja, hogy a Kínai Kommunista Párt hogyan veszi célba mind a találkozóhelyeket, mind pedig azokat a „közismert” keresztényeket, akiket a Kínai Kommunista Párt különleges megfigyelése alatt tart, mert kritikát fogalmaztak meg a rendszerrel szemben, vagy mert állítólag külföldi csoportokkal állnak kapcsolatban. A jelentés beszámol továbbá arról, hogy a kínai kormány „jutalmazási rendszert működtet, ezzel ösztönözve a biztonsági őröket egy adott közösségben arra, hogy jelentsenek minden szabálytalanságot. Ezt a szoros hálózatirányítási rendszert több célra is használják, többek között a lakóközösségek megfigyelésére”.

„A keresztények minden közösségét megfigyelik… Sok egyházi tevékenységet nemcsak a jelen lévő ügynökök tartanak szemmel, hanem a szószéket, a gyülekezetet és a templomot körülvevő területet figyelő zárt láncú TV-kamerákkal is… Egyre több, magánházban összejövő imacsoport („otthoni templom”) tapasztal zaklatást és akadályozást, amint tevékenységüket felfedezik. A legtöbbjük arra kényszerül, hogy kis csoportokra oszoljon, különböző, gyakran változó helyszíneken jöjjön össze, és rejtőzködve kerülje a feltűnést, hogy ne fedezze fel őket a kerületi rendőrtiszt vagy a körzeti megbízott.”

Steven Mosher Kína-szakértő a LifeSiteNews-nak nyilatkozva úgy kommentálta a helyzetet, hogy az új megfigyelő alkalmazással „a Kínai Kommunista Párt a modern technológiát arra használja, hogy létrehozza a világ első csúcstechnológiás digitális diktatúráját”. Mosher szerint a kommunista kormány „mindenkit valós időben akar megfigyelni Kínában az önjelentések, a megfigyelő kamerák és a mesterséges intelligencia segítségével. A Nagy Testvér nem csak figyel, de elvárja az emberektől, hogy maguk jelentsenek mindenfajta „felforgató tevékenységet”, amelyben részt vesznek – beleértve a misére járást is.”

A Zhejiang állambeli Wenzhou-ban a keresztény szülők új kényszerrel szembesülnek. Meg kell fogadniuk, hogy „nem hisznek a vallásban” ahhoz, hogy gyermekeik továbbra is óvodába járhassanak. A családoknak mostantól alá kell írniuk az „Óvodai családi fogadalom, hogy nem hisznek a vallásban” című dokumentumot, és rá kell írniuk gyermekeik nevét. Meg kell ígérniük, hogy „civilizált családok” lesznek, akik „nem hisznek a vallásban, nem vesznek részt semmilyen vallási tevékenységben, nem tanítanak vallási ismereteket a gyerekeknek.” Emellett megkövetelik tőlük „a párt fegyelmének, valamint az ország törvényeinek és rendeleteinek példás tiszteletben tartását.”

Az elmondottak szépen illeszkednek a vallás feletti uralom kiépítésének gyakorlatába. Emlékeztessünk itt most csak arra, hogyan érvényesítette 2019-ben Shandong tartomány a kereszténység „sinizálására”(kínaisítására) irányuló törekvését. Akkor a dicsőítő énekeket támadta meg a rezsim. Így a keresztényeknek megtiltották, hogy a szokásos énekeskönyveikben szereplő dicséreteket énekeljék. Ezentúl csak a Himnuszok Új Énekgyűjteményével ünnepelhettek, amelyet két kínai keresztény tanács adott ki. Egy egyházi vezető így panaszkodott:

„A kormány által kiadott himnuszok csak szekularizált politikai tartalmat hirdetnek. Egyetlen hívő sem akarja őket énekelni. „Kína gyönyörű. Kína nagyszerű. Kína fiai és lányai szeretik Kínát… Áldd meg Kínát, Uram”. Az ilyen himnuszok egyáltalán nem dicsőítik az Urat. Teljes egészükben az országot dicsőítik, és nem különböznek a világi énekektől.”

Szörnyű támadás egy francia katolikus templom ellen

Szokásainkkal és kinézetünkkel fogunk fizetni, ha a technokratákon múlik

(Katolikus.ma – Szent Korona Rádió)