A magyar nyelvű színházfelirat miatt büntették meg Sepsiszentgyörgy polgármesterét

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat módosítani kényszerült a Tamási Áron Színház homlokzatán lévő kétnyelvű díszfeliratot.  A románok még 2019-ben indítottak eljárást a magyar felirat ellen, azt sérelmezték hogy a magyar felirat a román mellett helyezkedett el.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Ezek az ügyek a magyar feliratok és szimbólumok ellen harcoló, hivatásos feljelentőként ismert Dan Tanasă egyesületéhez köthetőek. A Méltóságért Európában Polgári Egyesület 2019-ben indított pert a polgármester ellen, azt sérelmezve, hogy a Tamási Áron Színház homlokzatán lévő kétnyelvű díszfeliraton egymás mellett szerepel a társulat román és magyar megnevezése. Érvelése szerint, mivel a román a hivatalos nyelv az országban, a román feliratot a magyar fölé kell helyezni. A bíróság 2019-ben alapfokon, majd 2020 júliusában jogerősen elrendelte, hogy a magyar feliratnak a román alá kell kerülnie.

 

Mivel a sepsiszentgyörgyi önkormányzat nem módosította a Tamási Áron Színház díszfeliratát, Dan Tanasă egyesülete egy újabb pert indított Antal Árpád ellen, követelve a polgármester megbüntetését. Ebben a perben február 23-án született jogerős ítélet, amely borsos pénzbírságot ró Antal Árpádra. A jogerős ítélet végrehajtásának minden napnyi késedelméért az országos bruttó átlagbér 20 százalékának megfelelő összeget-, illetve a feljelentő egyesületnek is napi 100 lejt kell fizetnie. Dan Tanasă számításai szerint: 940 nap telt el a feliratról szóló ítélet kihirdetése óta, így a polgármesternek több mint félmillió lej(38 661 535 forint) büntetést kell befizetnie az államkasszába és 94 ezer lejt a pert indító egyesületnek.

Bírósági „szőnyegbombázás” alatt Sepsiszentgyörgy

„Vannak sikereink, vannak kudarcaink is, de azt üzenjük a megélhetési provokátoroknak, hogy jogi eszközökkel nem fogják tudni korlátozni anyanyelvünk, szimbólumaink iránti szeretetünket”, nyilatkozta az eset kapcsán a Háromszék napilapnak Antal Árpád. Felidézte, hogy az elmúlt időszakban Úzvölgye és a háromszéki megyezászló kapcsán született pár igazságos döntés. „Kezdtük elhinni, hogy jogállamban élünk, de következett egy »szőnyegbombázás« a sepsiszentgyörgyi városzászló és a Tamási Áron Színház magyar nyelvű feliratának ügyében”, állapította meg az elöljáró.

A Tamási Áron Színház régen

Az óriási pénzbüntetésről Antal Árpád azt mondta: még nem kapta meg az ítélet indoklását és reméli, hogy Dan Tanasă nem jól számolt, de Romániában bármi lehetséges. Hozzátette: jóhiszeműen és a törvényt betartva jártak el, hiszen a felirat ügyében hozott ítélet után elhelyeztek egy táblát a színház épületén, amelyen fent szerepelt a román, alatta a magyar felirat, de a „megélhetési provokátorok” ezzel nem elégedtek meg, ezért a díszfeliratot is módosítani kellett.

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint „székely furfanggal” keresnek megoldást a színház díszfeliratának ügyére. Az önkormányzat ugyanis tervezi a Tamási Áron Színház homlokzatának felújítását, és akkor ugyanaz a felirat fog az épületre kerülni, ami a 19. században is volt.