Eljárást indított a rendőrség a Becsület Napja miatt

2023. február 11-e előtt a rendőrség sorra betiltotta a köztéri megemlékezéseket. A rendőri tiltások ellenére a  megemlékezést mégis megtartották: nem messze a Normafától, egy erdei katonasírnál.  Incze Béla a Kuruc.info-nak elmondta hogy mivel az erdő nem számít közterületnek így az  eseményt nem kellett bejelenteniük a rendőrségen, annak megtartásához a Pilisi Parkerdő Zrt.-től kértek és kaptak engedélyt.

 

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

“Kirándulásnak álcázták a neonáci és újnyilas „becsület napját”, a BRFK szerint már elindult a nyomozás” –  így sopánkodik a szélsőbalos, Népszava.

A Pilisi Parkerdő Zrt. a szélsőbalos lap többszöri próbálkozása ellenére sem reagált kérdéseikre. Vajnai Attila, az Európai Baloldal elnöke „állampolgári közérdekű bejelentéssel” Nagy István agrárminiszterhez fordult. A Pilisi Parkerdő Zrt. ugyanis a magyar állam tulajdonában van, az alapítói jogköröket az agrárminiszter gyakorolja. Vajnai azt kérte, a miniszter indítson vizsgálatot annak tisztázására, „ki a felelős azért, hogy ez a gyalázat megtörténhetett”.

Az Agrárminisztérium a minap válaszolt a bejelentésre. Ebből kiderült, hogy a „becsület napja” alkalmából rendezett, „neonáci” szervezeteket is felvonultató eseményt kirándulásként jelentették be. A minisztérium azzal érvelt, hogy az erdőtörvény értelmében pihenés, üdülés, sportolás és kirándulás céljából bárki a saját felelősségére az erdőben tartózkodhat, az erdőgazdálkodó (a Pilisi Parkerdő Zrt.) ezt tűrni köteles. Az erdőtörvény pontosan meghatározza azon esetek körét, amelyekben az erdőgazdálkodó megtagadhatja a hozzájárulást erdei sportrendezvény megtartásához.

A minisztérium közlése szerint a konkrét ügyben a „kérelmező magánszemély által 2023. február 11-re tervezett, kirándulásként megjelölt esemény vonatkozásában – a megadott információk alapján – erdőgazdálkodási tevékenységet akadályozó tényező nem merült fel, így a Pilisi Parkerdő Zrt. a kezelői hozzájárulás esetében az erdőtörvény rendelkezéseit betartva járt el”. Az esetleg szükséges további (például természetvédelmi vagy rendőrségi) engedélyek beszerzése a szervező kötelessége és felelőssége, amelyre a Pilisi Parkerdő Zrt. által kiállított erdészeti engedély fel is hívja a figyelmet – írta Vajnai Attilának az Agrárminisztérium.

A TASZ ilyenkor nem szabadságpárti

Hegyi Szabolcs, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza korábban nyilatkozta a Népszavának, hogy az erdő magánterület ugyan, de álláspontja szerint a gyülekezési jog szempontjából közterületnek minősül, ezért a rendezvényt be kellett volna jelenteni a rendőrségen.

A BRFK február 11-én a lap kérdésére megerősítette, hogy a szóban forgó erdei területre nem érkezett bejelentés a rendőrségre a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényről, azzal kapcsolatban tehát tudomásul vétel, vagy tiltó határozat sem született. A rendőrség válaszában hangsúlyozta: ha felmerül, hogy jogsértés történt, a BRFK megteszi a szükséges intézkedéseket.

Időközben majdnem két hét telt el, megkérdezték, hogy a rendőrség szerint felmerült-e jogsértés gyanúja, történt-e intézkedés. A BRFK arról tájékoztatta lapot, hogy eljárást indított az ügyben: „A Normafa közelében, az erdőben 2023. február 11-én megrendezett eseményről a sajtóban megjelent hírek és fotók alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 189. § szerinti gyülekezési joggal visszaélés szabálysértés elkövetésének gyanúja miatt hivatalból indított eljárást ismeretlen elkövető ellen.”

Három embert még köröznek, egy további eljárás

A „becsület napjához” köthetően négy esetben antifák támadtak rá szélsőjobboldalinak tartott személyekre, két esetben pedig feltehetően szélsőjobboldaliak hajtottak végre támadást. Az antifasiszták által elkövetett akciókban a támadók és megtámadottak között is voltak külföldiek.

 A rendőrség arról számolt be, hogy a február 11-ét megelőzően történt bántalmazások ügyében (ezek voltak az antifasiszták által elkövetett támadások), a közösség tagja elleni erőszak miatt folyamatban lévő eljárásban továbbra is négy gyanúsított van, és három ember ellen adtak ki körözést. A nyomozócsoport folyamatosan dolgozik a további gyanúsítottak azonosításán és elfogásán.

A február 11-én a Széll Kálmán téren történt bántalmazás miatt két emberrel szemben folyik eljárás, míg a Várfok és az Ostrom utca sarkán történt bántalmazás miatt egy embert közösség tagja elleni erőszak bűntett elkövetésével gyanúsít a BRFK.

Egy jobboldali diktatúra mindennapjai – ezredik rész

1. A kitörő hősökre való megemlékezéseket, túrákat évek óta (mikor jobban, mikor kevésbé) vegzálják a hatóságok, megy körülötte a balliberális sivalkodás

2. Idén nemzetközi antifasiszta koalíció terrorista módszerekkel támadott meg többeket Budapesten, napokon keresztül.

3. A hatóságok – a külföldi gyanúsítottak mellett – elfogtak egy, a szélsőbalhoz ezer szállal, közvetlenül kötődő “nőt”, majd szépen ki is engedték.

4. A hatóságok az antifatüntetést engedélyezték a várban, a nacionalistákét nem.

5. A balliberális sajtó előbb semlegesen kezelte, majd védelmébe vette a támadókat.

6. A Festung hétvége után addig habosították, addig maszatolták, csúsztatták a balliberálisok (a szélsőbal vezényletével), hogy ma már miniszteri szinten szólaltak meg a kormány részéről, amelyben az ENGEDÉLLYEL MEGRENDEZETT megemlékezést támadták be.

Itt tartunk jelenleg. Ki tudja, ha így haladunk kiderülhet még az is a végén, hogy szegény antifa terroristák csupán védekezésként verték vascsövekkel, többszörös túlerőben félholtra az embereket…

Az NJSZ összefoglalja, hogyan alkalmaz a rendőrség kettősmércét Kitörés megemlékezések kapcsán

“Törj ki a modern világból!” – A Farkasok idén is teljesítették a Kitörés 60 túrát (videó)

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)