kedd, április 22, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Antifafészek a célkeresztben: a győri Beton

Győr a magyar hazafias színtér egyik legaktívabb vidéki bázisa, de persze az ellenséges oldal is képviselteti magát a nyugati végeken. Ez idáig egy ilyen szellemi koszfészket méltatlannak találtunk még említésre is, de a hétvége sok mindent átírt. Közli a részletes beszámolójában a Nacionalista Zóna. Az írás főbb részletei következnek.

Írásom során Győr egyik underground helyszínét mutatom be az olvasónak tényfeltáró szándékkal, hogy lássák, ez a fajta „underground” mit is takar valójában.


2023. február 2-án a Győrplusz Tv merő jó szándékból – ehhez semmilyen kétség sem fér – készített egy bemutató anyagot.

Annak ellenére, hogy úgy tűnik Nagy Gyula valamilyen szer hatása alatt van az interjú során, azt lehet mondani, megható a felvétel. Rendkívül sok energiával megvalósított gyerekkori álom, egy olyan létrejött közösségi tér, mely a város kultúráját gazdagítja. Itt szeretném leszögezni még egyszer, hogy a helyi tv minden bizonnyal nem azért készítette a riportot, hogy ezt a fajta kultúrát népszerűsítse.

Látható ugyanis a riport közben egy hűtő, egy nagy „A” betűs matricával az oldalán. De ez az „A” betű vajon mit is takarhat? A köreinkben évtizedek óta ismert, viszont a „nagyközönség” előtt csak a hétvégén reflektorfénybe került antifa terrorszervezet jelképét.

Alább az első képen egy kurdisztáni terrorcsoport látható, alatta pedig egy antifa utcai zavargáson lobogó zászló.

Ezért egyértelműen kimondható: A Beton nevű hely egy antifa, azaz szélsőbaloldali kígyófészek!

Rendkívül álságos jelszavaik, mint kultúra, humanizmus, a hétvégén koponyákon viperával kopogtatott be hozzánk. A merényletekkel kapcsolatban tudjuk, hogy jóval több ember volt benne, mint akik kézre kerültek. Hát, tegyük fel a kérdést, hogy ezt az ideológiát követő emberek, főleg a határ közelségét alapul véve, vajon segíthették-e egymást?

Sokat mond a Beton fesztiváljain az étkezést biztosító szintén antifa brigád is, azon, hogy az Autonómia nevű szervezettel kapcsolatban lehet, már meg sem lepődünk.

E hét pénteki rendezvényükön pedig több ismert hazai szélsőbalos banda társaságában egy osztrák antifa punk zenekar lépett fel, alább látható a buli flyere:

!FONTOS!
A Szent Korona Rádió összegyűjti azon antifákat, akiket felelősség terhel közvetlenül vagy közvetve a brutális támadások miatt a közéleti szerepvállalásukkal, vagy egyéb szervező tevékenységükkel. Ha információja van olyan antifáról, akinek bármi köze lehetett a támadásokhoz (akár csak ideológiai támogatás), vagy beépült az állami szférába, illetve veszélyt jelent a társadalomra. Képeket, neveket, közösségi médiás profil linkeket és történeteket ide várjuk:
[email protected]

(Magyar Jelen, NacionalistaZóna)

A külföldi radikális antifákat ide szervező veszprémi Terem már a békéről és a szeretetről posztolgat

A németországi antifa „jogvédők” kiállnak és szabadságot követelnek a letartóztatott elvtársaiknak

A titkosszolgálatok és hatóságok mulasztása miatt randalírozhatott az Antifa Budapesten?

Egy újabb csokor antifa azonosítva – A külföldi támadók címe is nyilvánosságra kerül

Legfrissebb

Szép új világ: már a sportban is megjelentek a robotok (+videó)

Aki sportoló az tudja, hogy mit jelent a versengés....

Lebuktak a benzintolvaj cigányok, egy kamera videóra vette az egész bűncselekményt

Egy bűncselekményt kompletten az elejétől a végéig felvett egy...

Meghalt Ferenc pápa

Ferenc pápa 2025. április 21-én, húsvéthétfőn, 88 éves korában...

Nemet kellett választania, ezért perli a légitársaságot a deviáns

Egy nem bináris személy pert indított a Ryanair ellen,...

Rendőrök menekítették el a kéktúrázókat, hogy ne támadjanak rájuk a cigányok?

Hiába katasztrofálisak az állapotok az elcigányosodott észak-magyarországi területeken, ez...

Kategóriák

Szép új világ: már a sportban is megjelentek a robotok (+videó)

Aki sportoló az tudja, hogy mit jelent a versengés....

Lebuktak a benzintolvaj cigányok, egy kamera videóra vette az egész bűncselekményt

Egy bűncselekményt kompletten az elejétől a végéig felvett egy...

Meghalt Ferenc pápa

Ferenc pápa 2025. április 21-én, húsvéthétfőn, 88 éves korában...

Nemet kellett választania, ezért perli a légitársaságot a deviáns

Egy nem bináris személy pert indított a Ryanair ellen,...

Rendőrök menekítették el a kéktúrázókat, hogy ne támadjanak rájuk a cigányok?

Hiába katasztrofálisak az állapotok az elcigányosodott észak-magyarországi területeken, ez...

Az amerikai védelmi miniszter családjának is elküldte Signalon a jemeni támadás terveit

Pete Hegseth védelmi miniszter március 15-én részletes információkat osztott...

Nem rendelték el a húsvéti tűzszünet meghosszabbítását

Ma ejjel lejár a húsvéti tűzszünet Oroszország és Ukrajna...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55