„Károly király nem roskadt le súlyos sebében: de felugrott szerencsétlen ültőhelyéből s ingatag léptekkel, támolyogva kiment; a padozaton hosszú vértócsa mutatta nyomát; ilyen állapotban ért szobájába, ahonnan még épségben távozott.” II. (Kis) Károly magyar király, aki a Thuróczy-krónika által lejegyzett súlyos sebét egy 1386. február 7-én elkövetett merénylet következtében szerezte, nem sokáig örülhetett szerencsés megmenekülésének, hamarosan utolérte végzete.
Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07
Nagy Lajos kiválasztottja
Durazzói Károly, a későbbi II. (Kis) Károly 1354-ben született. A durazzói herceg Nagy Lajos királyunk másod-unokatestvére volt. Lajos kiemelt figyelmet fordított az ifjúra. Károly 10 éves korától a magyar udvarban nevelkedett. Lajos figyelmes gyám volt, a fiú remek nevelést kapott és a magyar király bizalmát élvezte, 1371-ben már Dalmácia és Horvátország hercegeként gyűjtötte vezetői, kormányzói tapasztalatait.
1381-ben a nápolyi koronát is megszerezte, miután VI. Orbán pápa megfosztotta Nápolyi Johannát az uralmától, aki évtizedekkel korábban Károly ellenszegülő apját bebörtönözte. Édes volt a bosszú: a pápa fegyveres segítséget kért a magyar királytól, Lajostól, aki katonái révén megszerezte a nápolyi trónt Károlynak.
A gyám, Nagy Lajos király 1382-ben bekövetkezett halálával tovább tágult a horizont az akkor már III. Károly néven uralkodó nápolyi király előtt. Lajos királyunknak ugyanis nem volt fiúutóda, így lánya, a kiskorú Mária helyett a királyné, Lajos özvegye, Erzsébet uralkodott.
A főurak nem nagyon szívlelték a nőuralmat, és a leendő király személye kapcsán három párt is a színre lépett. Abban egyetértettek, hogy Máriát ki kell házasítani, és a jövendőbeli lesz a magyar király. A kérdés csak az volt, hogy ki legyen a vőlegény.
Az egyik főúri liga Luxemburgi Zsigmond brandenburgi őrgróf mellett tette le a voksát, a másik párt a francia király öccsét támogatta, a délvidéki urak, akik jó emlékeket őriztek Károlyról annak horvátországi kormányzósága alatt, a nápolyi királyt szerették volna a magyar trónon látni és követeket küldtek Nápolyba.
Károly elfogadta a felkérést, majd fiát és feleségét Nápolyban hagyva elindult Magyarországra, hogy a nápolyi után a magyar koronát is megszerezze magának. Bár Mária jegyben járt Luxemburgi Zsigmonddal, az 1385-ös esztendő végéhez közeledve egyelőre Károly pozíciói szilárdabbnak látszottak a Magyar Királyságban, így Zsigmond elhagyta az országot.
A Nápolyból 1385 novemberében Zágrábba érkező Károlyt nagy lelkesedéssel fogadták hívei. Az uralkodó jelölt innen indult el az őt támogató főurakkal december elején Budára. Buda előtt találkozott a két királynővel, Erzsébettel és lányával, Máriával, akik szívélyesen üdvözölték őt. Ezután Károlyt Budán az országgyűlés királlyá választotta, majd december 31-én, Székesfehérváron megkoronázták.
A legrövidebb uralkodás
II. (Kis) Károly, akinek a neve előtt álló „kis” jelző a termetére utalt, a legrövidebb ideig uralkodó királyunk volt. Erzsébet ugyanis csak színlelte a szívélyességét, és Garai Miklós nádorral szövetkezve merényletet szervezett Károly ellen. A frissen megkoronázott magyar király egyébként nem távolította el a két királynőt az udvarból, sőt a kormányzásba is bevonta a hölgyeket. Erzsébetet ez nem nagyon vigasztalta. Az anyakirályné lelkiállapotáról a
Thuróczi-krónika a következőképpen tudósított:
„Eközben Erzsébet királyné a jómód magas csúcsáról letaszítva fojtogató keserűséggel gyötrődik, és a frissen elveszített méltóságra vágyakozva meg a bosszúállás dühétől égve burkolt csellel igyekezett visszaszerezni a titkos fondorlattal elvett országot”
Károly, akinek tervei közt szerepelt, hogy Máriát László nevű fiához adja, Erzsébettel ellentétben a bizalomra és az együttműködésre törekedett, ezért gyakran találkozott a királynőkkel. 1386.február 7-én, az ellene irányuló merénylet napján is Erzsébetnél volt audenciában.
A szerepek ekkor már le voltak osztva. A fegyveres hátteret Garai Miklós nádor biztosította, aki azzal az indokkal érkezett az embereivel Budára, hogy megszervezze lánya esküvőjét. Az elkövető azonban nem Garai volt, aki a pécsi püspökkel és az országbíróval egyetemben jelen volt a tárgyalásnak induló vérontáson, hanem a pohárnokmester, Forgách Balázs.
Forgách nem ingyen vállalta a feladatot: Gimes várát és a hozzátartozó uradalmakat kapta „vérdíj” gyanánt. A pohárnokmester hamar rövidre zárta a találkozót és amint alkalma nyílott rá, fegyveréhez nyúlt. A Thuróczi-krónika leírása szerint a következőképpen cselekedett:
„A jelre Forgács kirántotta palástja alól menten vértől bíborló kardját s a királyra villantotta; teljes erejéből súlyos csapást mért a fejére, nyomorúságos sebet ejtett rajta, középen átvágta szemöldökét és szemét. Elvégezve gaztettét, kirohant a teremből, véres kardjával utat nyitott az olaszok közt, akik felocsúdva, mindenfelől nagy lármával futottak össze; átvágta magát a nádori csapatokig.”
A merénylet látványa olyannyira megdöbbentette a királynőt, hogy az „ájultan esett össze palotája közepén”.
Károly túlélte az incidenst, és sebesülten a lakosztályába vonszolta magát. Olasz testőrsége nem állt a helyzet magaslatán, mert Garaiék betörtek a lakosztályába és akarata ellenére Visegrádra vitték, ahol február 24-én elhalálozott. Egyes feltételezések szerint megmérgezték vagy megfojtották.
Magyarország dicstelen véget ért királyának még a végtisztességet sem adták meg. Károlyt ugyanis a pápa korábban kiközösítette, így ez erkölcsi alapot adhatott az ellene irányuló merényletre is. Halálával rövid belháború vette kezdetét. Az elkövetők, Garai Miklós és Forgách Balázs végül meglakoltak a királygyilkosságért, ugyanis a Délvidéken kitört lázadás során mindkettőjüket levágták. Luxemburgi Zsigmond nevető harmadikként 1387-ben foglalhatta el a magyar trónt.
(a mult-kor.hu nyomán Szent Korona Rádió)
450 éve született Káldi György a katolikus Biblia első magyar nyelvű fordítója