Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Megalakult Izrael legsovinisztább kormánya: Jordánia felkészül az ebből fakadó konfliktusokra

A palesztin és az izraeli sajtó szerint Izrael állam eddigi legszélsőségesebb kormánya megkezdte működését. Az új Netanjahu-kabinetbe ugyanis rengeteg soviniszta politikus bekerült. Jordánia éppen ezért felkészül az esetleges konfliktusokra, és megvédi Jeruzsálem szent helyeit, ha Izrael átlépne bizonyos határokat.

A kormány új programjában például az is szerepel, hogy

„a zsidó népnek kizárólagos joga van Izrael államhoz, mely az ország teljes területére igényt tart”

Továbbá kijelentik, hogy több izraeli várost fognak építeni a megszállt területeken, ami az ott élő palesztin lakosság kárára fog történni.

Benjamin Netanjahu a települések építésével is egy szélsőséges politikust bízott meg. Az pedig külföldön is felháborodást váltott ki, hogy az izraeli nemzetbiztonsági minisztérium élére a keményvonalas, szélsőséges Itamar Ben-Gvirt nevezték ki.

II. Abdullah jordániai uralkodó szerint az amit az izraeli kormány művel a nemzetközi jog teljes semmibe vétele. Ez a politika pedig sem az izraeliek, sem a palesztinok számára nem kedvező.

Az elmúlt hónapokban szélsőséges zsidó telepesek szinte napi szinten sértették meg Jeruzsálem muszlim szent helyeit és rendszeresen támadták meg az Al-Aqsa mecsetet. Mindezt az izraeli kormány védelme alatt.

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/01/02/miutan-egy-zsido-telepes-ralott-a-palesztin-ferfira-egy-izraeli-katona-kivegezte-megrazo-video/

https://szentkoronaradio.com/blog/2022/12/13/16-eves-palesztin-lany-a-legujabb-aldozata-az-izraeli-elnyomasnak/

(Orientalista nyomán Szent Korona Rádió)

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.