szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

15 éves fiú erőszakolta meg társait a somogyi gyermekotthonban

Egy Somogy vármegyei gyermekotthonban egy 15 éves fiú egy 11 éves kisfiút erőszakolt meg. A Főügyészség már vádat emelt a fiú ellen, aki több társát is zaklatta szexuálisan.

Kövesd Telegram csatornánkat
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

A Somogy Vármegyei Főügyészség azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy a “serdülőkori magatartászavarban szenvedő” fiatalkorú vádlott kiskora óta nevelőszülő gondozásában élt, azonban 2020 évben gyermekotthonban helyezték el, ahol a házirendet nem tartotta be, viselkedése miatt a nevelőkkel, illetve a lakótársaival is voltak konfliktusai.

A “fiú” 2021 decemberében a szobájába csalta ötéves nevelttársát, eltorlaszolta az ajtót, ruha nélkül a sértettre feküdt, de az egyik nevelő megzavarta, miután nem tudott benyitni a szobába az ajtóhoz tolt bútor miatt.

A terhelt egy másik otthonban további két gyermeket zaklatott. Közülük az egyik sértettet többször bántalmazta, majd szexuális erőszakot is el akart követni ellene, de a megfélemlített gyermek kiabálni kezdett, és kimenekült a szobából. Egy 11 éves gyermek esetében a vádlott véghez vitte a bűncselekményt, azonban két nevelttárs észlelte, mi történik, és értesítette a nevelőket.

A főügyészség a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában az eljárás alatt mindvégig letartóztatásban lévő fiatalkorú vádlottal szemben javítóintézeti nevelés alkalmazására tett indítványt – áll a közleményben.

LMBTQP képzést indítanak tanároknak a leszbikusok

2022 legnagyobb LMBTQP-őrületei

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55