vasárnap, március 16, 2025
7.5 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A nyugat nem csak hogy hazudott a békéről, de Oroszország megtörésére használja fel Ukrajnát

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombati újévi beszédében kijelentette, hogy a Nyugat hazudott a békéről, és cinikusan arra használja fel Ukrajnát és népét, hogy aláássák Oroszországot.

Kövesd Telegram csatornánkat
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

“A Nyugat hazudott a békéről és agresszióra készült, mára már nyíltan, szégyenkezés nélkül elismeri ezt. Ukrajnát és népét pedig cinikusan Oroszország meggyengítésére, valamint megtörésére használják.” – mondta Putyin.

“Soha és senkinek nem fogjuk ezt megengedni.”

– húzta alá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugati elitek képmutatóan éveken át békés szándékaikról hitegettek mindenkit, ideérve a Donyec-medencében kialakult súlyos konfliktus rendezését illetően is.

“Valójában mindenben neonácikat támogattak, akik katonai és nyíltan terrorcselekményeket folytattak a Donyec-medencei köztársaságok békés lakói ellen.”

– tette hozzá.

Mint mondta, Oroszország ellenfelei 2022-ben igazi szankciós háborút hirdettek ellene az ország teljes összeomlását várva, ez azonban nem következett be – hangsúlyozta. Felidézte, hogy Oroszország a 2014-es krími történések nyomán szankciós környezetben él.

“Az idén azonban valódi szankciós háborút hirdettek ellenünk. Ennek kitervelői a termelésünk, pénzügyi rendszerünk és a szállítmányozásunk összeomlását várták. Ez nem következett be, mert megbízható, szilárd tartalékot képeztünk.”

– emelte ki az orosz elnök hozzátéve, hogy mindent, amit Oroszország tett és tesz a kiemelt jelentőségű gazdaság terén, az szuverenitása megerősítését szolgálja.

Meggyőződését fejezte ki, hogy együttes erővel Oroszország képes lesz úrrá lenni a nehézségeken és megőrizheti nagyságát és függetlenségét.

“Csak előre fogunk haladni és győzni, családjainkért és Oroszországért”

– mondta Putyin.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő tájékoztatása szerint Putyin újévi köszöntőjét a déli katonai körzetben tett látogatása alkalmával tartotta, ahol kitüntette az ukrajnai orosz hadműveletben érdemeket szerzett katonákat és átadta az újonnan alakult katonai egységek zászlajait.

Dmitrij Medvegyev első elnökhelyettes Telegram-csatornáján közzétett újévi beszédében arról szólt, hogy az elkövetkező év sem lesz könnyű

“Oroszország ellenségei továbbra is azon lesznek, hogy megtörjék, valamint ráerőltessék saját akaratukat, de kudarcot fognak vallani.”

– hangoztatta.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter pedig arról szólt, hogy Oroszország győzelme elkerülhetetlen Ukrajnában.

Biden és Johnson akadályozta meg az orosz-ukrán békekötést?

Az USA megakadályozta az ukrán-orosz békekötést

(888.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Egymásnak esett a Fidesz és a Mazsihisz?! Nem elégedettek a zsidók Orbánékkal?

Decemberben a Csurka szobor miatt állt bele a kormányba...

“A Gázai övezetben nem lett béke, csak kevesebb a halott” – újabb civilek elleni támadás a hétvégén

Úgy látszik Izrael teljes mértékig megelégedett az ideiglenes tűzszünettel...

Válaszcsapás: Súlyosan sérül Magyarország szuverenitása

A NER 15 év alatt teljesen izraeli gyarmattá tett...

Befellegzett a Szabad Európa Rádiónak – Trump megvonta az USA támogatásait

Az Egyesült Államok által finanszírozott médiacsatornák – köztük a...

Kategóriák

Egymásnak esett a Fidesz és a Mazsihisz?! Nem elégedettek a zsidók Orbánékkal?

Decemberben a Csurka szobor miatt állt bele a kormányba...

“A Gázai övezetben nem lett béke, csak kevesebb a halott” – újabb civilek elleni támadás a hétvégén

Úgy látszik Izrael teljes mértékig megelégedett az ideiglenes tűzszünettel...

Válaszcsapás: Súlyosan sérül Magyarország szuverenitása

A NER 15 év alatt teljesen izraeli gyarmattá tett...

Befellegzett a Szabad Európa Rádiónak – Trump megvonta az USA támogatásait

Az Egyesült Államok által finanszírozott médiacsatornák – köztük a...

Macron továbbra is az oroszok presszionálásában látja a sikert, mert az eddig is annyira bevált

Emmanuel Macron francia elnök szerint egyértelműnek kell lennie a...

Sovinizmus: Egy törvénytervezet szerint meg sem lehetne szólalni oroszul az ukrán iskolákban

Egyre erőteljesebb Ukrajnában az orosz-ellenes sovinizmus. Most az orosz...

Marco Rubio: A dél-afrikai nagykövetet nem látják szívesen az USA-ban

A pénteki napon Marco Rubio amerikai külügyminiszter X bejegyzésében...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55