Az USA szerint az oroszok és Irán együttműködése destabilizálja a Közel-Keletet, vajon nekik van igazuk, vagy éppen a perzsák megerősítése szab gátat az USA és Izrael mindent leigázó és romba döntő terveinek?
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
William Burns, a CIA vezetője nemrégiben arra figyelmeztetett, hogy az orosz-iráni stratégiai partnerség katonai dimenziója destabilizálja Nyugat-Ázsiát. Szerinte: “Az oroszok kezdik megvizsgálni, hogyan támogathatják technológiailag vagy technikailag az irániakat, ami valós fenyegetést jelent Irán saját szomszédságára, számos barátunkra és partnerünkre Irán szomszédságában is.” Valójában ennek az ellenkezője igaz abban az értelemben, hogy erősödő kapcsolataik végül megerősítik a stabilitást ebben a geostratégiai régióban.
Az egyetlen ok, amiért az Egyesült Államok, Izrael és/vagy az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) még nem támadta meg hagyományos módszerekkel Iránt az elmúlt évtizedben tapasztalt heves feszültség ellenére, az az, hogy az Iszlám Köztársaság sikeresen elrettentette őket gyors katonai előretörései révén, különösen – a jelentések szerint – ballisztikus rakéta képességei terén. Sikeresen honosították meg a kapcsolódó legkorszerűbb rendszerek gyártását, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy továbbra küzdeniük kell, és riválisaik versenyelőnyben vannak.
Végülis az USA-Izrael-GCC különböző mértékben szorosan együttműködik egymással, és mindegyiknek megvan a maga lenyűgöző hadiipari komplexuma, amelyet nem akadályoznak szankciók. Ahogy a “Negyedik Ipari Forradalom”/”Great Reset” tovább bontakozik, és a vele járó technológiák fokozatosan beépülnek a fent említett komplexumba,
az Irán és riválisai közötti katonai-technikai szakadék tovább nőhet, és végül ez eredményezhet csapást az Iszlám Köztársaság ellen.
A szigorú szankciókkal sújtott Iránnak nehéz lesz lépést tartania velük a folyamatban lévő fegyverkezési verseny ezen pontján, és ha túlságosan lemarad, akkor az erőviszonyok odáig fajulhatnak, hogy ellenségei javára billen a mérleg nyelve. Ez katasztrofális lenne a régió stabilitásának szempontjából, és ahhoz vezetne, hogy megbizonyosodnának arról, hogy meggátolhatják az Iszlám Köztársaság válaszcsapását, mely így arra ösztönözné őket, hogy fontolóra vegyék egy bénító első csapás indítását valamikor a közeljövőben, ahogyan azt egy évtizede szerették volna már.
Ez az oka annak, hogy Irán számára olyan fontos, hogy kapcsolatot építsen ki az egyik hasonló versenytárssal, s hozzáférést szerezzen a releváns technológiákhoz.
Ezért kell fokozni az orosz-iráni stratégiai partnerség katonai együttműködését. Bár továbbra is csak spekulációkba bocsátkozhatunk Iránnal kapcsolatban, az kétségtelen, hogy Moszkva megjutalmazza majd az országot az elmúlt egy évben betöltött, a nyugati nyomás ellenpólusaként fellépő szerepe miatt.
Hogy teljesen világos legyen, Oroszországnak nem áll szándékában Iránt arra ösztönözni, hogy saját maga hajtsa végre első csapását az USA-Izrael-GCC ellen, mivel a két fél közötti hagyományos konfliktus bármilyen kirobbanása destabilizálná Nyugat-Ázsiát, és így az eurázsiai nagyhatalom déli perifériáján robbantaná ki a káoszt. Úgy tűnik, Oroszország inkább arra a következtetésre jutott, hogy Irán valóban védekező helyzetben van a térségben, és ha nem támogatja elrettentő képességeiben, az a legrosszabb forgatókönyvhöz vezethet, melyet fentebb kifejtettünk. Ezért pedig érdeke az USA-nak, hogy hegemón érdekeit ne borítsa fel egy stabil Irán.
Ezt szem előtt tartva soha nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az Egyesült Államok egy sor olyan eseményt szervezhet, amelyek célja az Öböl háború szélére taszítása, különösen akkor, ha a hanyatló egypólusú hegemón és regionális szövetségesei kellően magabiztosnak érzik magukat, miszerint kellően megerősítették a katonai képességeiket Iránnal szemben.
Ennek a forgatókönyvnek az elhárítására az egyetlen hiteles esély, ha Oroszország segít Iránnak lépést tartani riválisai haditechnikai fejlődésével, és ez a kölcsönösen előnyös ok a kapcsolódó kapcsolatok megerősítése mögött.
Figyelembe véve ezt a katonai dinamikát és lehetséges geopolitikai következményeit, minden ok megvan arra, hogy az orosz-iráni stratégiai partnerség biztonsági dimenziója átfogóan bővüljön a jövőben. Ellentétben azzal, amit Burns állított, ezt nem egy Nyugat-Ázsia destabilizálására irányuló vágy vezérli, hanem a kulcsfontosságú régió stabilitásának megerősítése Irán elrettentő képességeinek megerősítése révén, ami pályán tarthatja a többpólusra építő folyamatokat.
(Geopolitika.ru nyomán Szent Korona Rádió)