szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A Háttér Társaság kezdeményezésére módosították az örökbefogadási papírokat

Tavaly év elején az LMBTQP pároknak igen helyesen megnehezítették az örökbefogadások intézését, bár a teljes tiltás ebben az esetben is jobb lenne. A Háttér Társaság mégis ismételten a háttérben machinál. 

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

A különböző devianciákban szenvedők gyermek örökbefogadási szándékát azzal nehezítették, hogy minden esetben prioritást élveznek a házasságban élők mind a bejegyzett élettársi kapcsolatban élők, mind az “egyedülállókkal” szemben. Míg a homoszexuálisok házasodni nem tudnak hazánkban, addig a bejegyzett élettársi kapcsolat számukra is elérhető, továbbá többen egyedülállónak adták ki magukat az örökbefogadásoknál, ezért kellett ezen szabályozást bevezetni.

“A civil szervezet ügyfelei korábbi jelzései alapján tapasztalta, hogy az egyedül örökbe fogadni szándékozók (egyedülállók vagy élettársi, bejegyzett élettársi kapcsolatban élő egyéni örökbefogadók) számára többször lehetetlen volt értelmezni az örökbefogadást megelőző eljárásban alkalmazott űrlapokat. Azok sok esetben kizárólag a házastársak általi közös örökbefogadáshoz készültek” – írja az LMBTQP-lobbista Háttér Társaság.

Ezért a Háttér Társaság közérdekű adatigényléssel fordult a területi gyermekvédelmi szakszolgálatokhoz, hogy az általuk használt űrlapokat megismerjék, és megtehessék az általuk gondolt módosítási javaslatokat. A megkeresett szakszolgálatok közül végül csak öt küldte el a kért nyomtatványokat. Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat (OGYSZ) azonban megerősítette – úgy látszik, hogy a lobbista szervezet kérésére -, hogy törekedni fog arra, hogy az örökbefogadást megelőző eljárás során alkalmazott űrlapok és kérelem-minták országosan azonosan, a jogszabályoknak megfelelően álljanak rendelkezésre.

2021 végére ezért el is készültek az OGYSZ honlapján azóta elérhető nyomtatványokkal, amelyek a házastársak mellett az egyedül örökbe fogadni szándékozók számára is egyértelműen kitölthetők.

Az OGYSZ ugyanakkor közzétett honlapján egy, a Miniszterelnökség által kiadott tájékoztatót is az egyedül örökbefogadók esetén követendő eljárásrendre vonatkozóan, ebbe azonban a korábbi, a Háttér Társaság szerint hibás terminológia került be, amely egyedülállókról, nem pedig egyedül örökbefogadókról beszélt. Emiatt 2022 márciusában ismételten közérdekű bejelentéssel fordultak a minisztériumhoz, amely a családellenes szervezet javaslatait követve módosította a tájékoztatót, mely azóta az OGYSZ honlapjára is kikerült.

Ez apró és jelentéktelen módosításnak tűnhet csupán, ugyanakkor két dolog miatt is aggasztó az eset. Az egyik az, hogy a Háttér Társaság örömtelien számolt be az esetről, tehát elkezdték megnyitni a kiskapukat a deviánsok számára, hogy ismételten könnyebben juthassanak gyerekhez. Másodsorban pedig újra annak lehetünk tanúi, hogy míg a hazánkat védő, a valódi családot oltalmazó szervezeteket vegzálják, eljárásokat indítanak ellenük, addig a létrontó, LMBTQP szervezet Háttér Társaság vígan beleszól hazánk belügyeibe, az ország igazgatásába.

Még, hogy nincs lobbi: A Háttér Társaság NVB-s bírsága marad, a többit visszavonta a Kúria

Egészségügyi kockázat szabályozásának eltörlését lobbizta ki a Háttér Társaság – Magyarországot is kebelezi be az LMBTQP diktatúra?

Interszexuálisnak bélyegezné a Háttér Társaság a fitymaszűkülettel születetteket?

(Hatter.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55