Önkényesen végezhettek nemátalakító kezeléseket kiskorúakon egy londoni klinikán

Egy oknyomozás szerint a Mermaid transz klinikán visszafordíthatatlan orvosi beavatkozásoknak vetették alá a kiskorúakat.
Két embert lincseltek meg húszan Szolnokon

Tömegverekedésnek állítja be a média, pedig két ártatlan embert lincseltek meg Szolnokon. Az elkövetők etnikai hovatartozását természetesen sehol nem említik, de biztosak lehetünk benne, hogy nem idén barnultak.
Úzvölgyében akarják ünnepelni a román katonák napját a soviniszták

Megint provokációra készülnek az úzvölgyi temetőben a magyargyűlölő román szélsőségesek. Mihai Tîrnoveanu ezúttal október 23-án a temetőben létrehozott román parcella védelmére hívta meg követőit, ezzel ünnepelve a román katonák napját.
Már a német vezetés is biztos gazdasági és társadalmi válságot jósol az országnak

Hiába emelte már számtalanszor ki Putyin, hogy bármikor megnyitható a „csap”, a német alkancellár elmondása szerint 2023-ban súlyos gazdasági és társadalmi válságra számíthat Németország az energiaválság és a szankciók miatt.