
Elkezdődtek az Europride programjai Szerbiában. Az állam betiltotta az ezeket lezáró vonaglást. Mire számíthatunk?
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
Történelmi lesz a szervezők szerint az idei Europride, ugyanis először tartják a Nyugat-Balkánon. Az egész héten át tartó rendezvény hivatalos megnyitóját hétfőn délben tartották Belgrádban, amelyen részt vett Cristopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok nagykövete és más diplomaták.
A helyszínen erőteljes volt a rendőri jelenlét, hiszen az országban sokan ellenzik a deviánsok találkozóját. A rendezvényhez kapcsolódó programokat megtartják, az igazi kérdés viszont az, hogy a szombatra tervezett felvonulást elhalasztják, vagy lemondják, esetleg a tiltás ellenére törvényellenes módon mégis megszervezik.
A szerb államfő és a kormány napokkal ezelőtt jelentette be, hogy biztonsági okok miatt lemondják a páneurópai homoszexuális felvonulást. Aleksandar Vucic szombaton, a Nemzetbiztonsági Tanács ülését követően azt mondta: a rendőrség 96 órával a szombatra tervezett vonbaglás előtt hozza meg a végső döntést arról, hogy vonulhatnak-e Belgrád utcáin az LGBTQP közösség tagjai.
Goran Miletic, az Europride koordinátora már többször elmondta: a rendezvényt az eredeti tervek szerint tartják meg. 130 eseményt szerveztek a héten a szerb fővárosba. Felvonulás pedig akkor is lesz, ha azt betiltják – szögezte le.
“Eltökéltek vagyunk abban, hogy a vonulást az eredeti tervek szerint tartsuk meg. Nem lehet Europride-ot elképzelni menet nélkül, mi vonulni akarunk. Tisztában vagyunk azzal is, hogy a rendőrség betilthatja azt. Ilyenre már korábban is volt példa, négy alkalommal is. Ezek azonban alkotmányellenesek voltak”
– húzta alá Miletic.
Ezzel szemben a szerb államfő szerint az Alkotmánnyal és a törvényekkel összhangban a rendőrség dönthet úgy, hogy nem engedi meg, hogy közterületen gyülekezzenek. A végső szó a belügyminisztériumé – szögezte le Aleksandar Vucic. Ha az egyenruhások úgy döntenek, hogy mégis megtiltják a vonulást, a szervezők nyugodtan fellebezhetnek a határozat ellen, sőt az Alkotmánybírósághoz is fordulhatnak.
.@belgradepride week opens with flag raising https://t.co/atR3itEwzB @EuroPride #Belgrade #Serbia
— N1english (@N1info) September 12, 2022
“Nem fogunk játszani és gúnyt űzni az állampolgárainkból, nem fogunk olyan hülyeségeket kitalálni, hogy a majomhimlő miatt összejöveteleket tiltunk be, nem nézzük le az embereket. Aggaszt bennünket az ország biztonsági helyzete”
– mondta Szerbia elnöke.
A szerb pátriárka az Europride-dal kapcsolatban azt mondta: teljes mértékben megértik a nép alapvetően jogos aggodalmát az olyan politikák és ideológiák durva népszerűsítése és erőltetése miatt, amelyeknek célja, hogy összedőljenek azok a pillérek, amelyekre évszázadok óta építjük identitásunkat – jelentette ki Porfirije. Az egyházi vezető kiemelte: a témát “mesterségesen ránk erőltették, és teljesen ellentétes népünk értékrendjével, valamint más vallású és nemzetiségű testvéreink értékrendjével is, akikkel együtt élünk”.
A jelenlegi helyzetben úgy tűnik, hogy 4 különböző forgatókönyv lehetséges a szombati felvonulással kapcsolatban – írja a szerb sajtó.
Az első szerint, amennyiben a biztonsági szolgálatok úgy ítélik meg, hogy nagyobb incidensek nélkül megoldható a büszkeségnapi felvonulás, akkor a rendőrség nem tiltja meg a buziparádét. Ez akkor következhet be, ha 96 órával a kezdés előtt nem érkezik a lemondásról szóló rendőrségi dokumentum. Mivel a vonulást szombaton délutánra tervezik, ezért a tiltásnak kedden 16 óráig meg kell érkezni a szervezőkhöz.
Ha nem mondják le a rendezvényt, akkor az egyenruhások kötelessége, hogy biztosítsák a résztvevők biztonságát. Ha engedélyezik a felvonulást, akkor valószínűleg több tüntetéssel is kell számolni a fővárosban, mivel többen ellenzik, hogy az LMBTQP-felvonulást a szerb főváros utcáin.
A második forgatókönyv azzal számol, hogy megtartják a felvonulást, de nem az eredetileg tervezett útvonalon, hanem egy másikon. A szervezők a kompromisszum érdekében elfogadhatónak tartják azt is, hogy a kormánnyal megegyezve a város más részein szervezzék meg a vonulást. Erre akkor kerülhet sor, ha a biztonsági kockázatok megkívánják – mondják a szervezők.
A harmadik lehetőség, hogy teljesen betiltják a felvonulást. Erről beszélt pár héttel ezelőtt a szerb államvezetés, szombaton viszont a Nemzetbiztonsági Tanács ülésén végül úgy döntöttek, hogy a végső szó a vonulással kapcsolatban a rendőrségé. A belügyminisztérium munkatársai határozhatnak úgy, hogy szombaton megtiltanak mindenféle szabadtéri összejövetelt a szerb parlament környékén, ott, ahová a vonulást tervezték az Europride szervezői, de természetesen az is elképzelhető, hogy végül maguk a rendezvény kitalálói döntenek úgy, hogy mégsem vonulnának, habár talán erre a legkisebb az esély.
A negyedik forgatókönyv viszont arról szól, habár a rendőrség betiltja a megmozdulást, azt mégis megtartják Belgrádban. A szervezők még mindig abban bíznak, hogy a rendőrség nem akadályozza meg a menetet, sőt azzal fenyegetőznek, hogy bármit is mond a belügyminisztérium, ők akkor is vonulni fognak. Ezzel pedig törvénytelenséget követnek el.
“A Belügyminisztérium döntésétől függetlenül, mi sétálni fogunk. Arra szólítjuk fel a rendőrséget, hogy biztosítsa a rendezvény lebonyolítását, és garantálja a vendégek biztonságát. Az elmúlt 8 évben sikeres Pride-okat bonyolítottunk le, nem látjuk az okát, hogy ez idén miért lenne másként, akkor, amikor az európai büszkeség-napi felvonulást tartják nálunk”
– mondták a szervezők.
Az LGBTQP közösség tagjai mellett több szerbiai ellenzéki politikus, valamint európai uniós tisztségviselő is bejelentette, ha engedélyezi a rendőrség a felvonulást, ha nem, ők vonulni fognak Belgrád utcáin szombaton. Vladimir Bilcik, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője korábban azt nyilatkozta, pénteken ő is megérkezik Belgrádba, hogy részt vegyen az Europride-on.
A tiltás ellenére akarják megszervezni a belgrádi prideot, a bánáti püspök megátkozza őket
Egy kislányt ketrecbe zártak egy kutyának öltözött férfival egy német Pride-on – videó
(V4NA nyomán Szent Korona Rádió)